Gáspár Győző és a III. kerületi közterület-felügyelet között még most sem csitulnak a kedélyek, mi lesz enne a vége?
Egyre tekervényesebbé válik Gáspár Győzőék incidense a közterület-felügyelettel. Győző szerint vérig sértették őt a közteresek, amikor ő egy torta átadása miatt rossz helyen parkolt.
Ahogy azt megírtuk, a Romantic frontembere elárulta, hogy tilosban parkolt egy fővárosi csárdánál, ami után a közterületesek megengedhetetlenül viselkedtek vele, megalázták őt. Ráadásul „le is cigányozták” és még 30 ezer forint büntetést is kapott ezek mellé.
A Tények Plusz megkereste a III. kerületi közterület-felügyelet jogi osztályának vezetőjét, elmondása szerint Győző volt az, aki hangosan zavarta az intézkedést.
„Elénk álltak, mint a bűnözők elé, és nem engedtek tovább minket. Elkérték az iratokat, meg mindent. De ez nem is gond, vétkeztünk, rossz helyen álltunk meg, de ez maximum kettő perc volt” – magyarázta a Győzike a Tények Plusznak.
A jogi osztály vezetője, dr. Géczi Viktória szerint, a kollégái máshogy emlékeznek az incidensre, szerintük az énekes volt az, aki hangoskodott és kellemetlenül viselkedett az eljárás során.
Itt a térfigyelő kamera felvétele, ami alapján most eldönthetitek, hogy Győzike vagy a közteresek hazudnak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre