RETRO RÁDIÓ

Áll a bál: Lagzi Lajcsi dalaival haknizik az ifjú trombitás





Csak néhány tévéfelvételhez kapta meg Lagzi Lajcsi alapjait Gányi Patrik, de még mindig azokat használja. Eljött a számonkérés ideje.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.20.
botrány

Galambos (Lagzi) Lajcsi nagyon felizgatta magát, amikor a tévét kapcsolgatva egy mulatós csatornára keveredett, ahol egy számára már jól ismert fiatal zenész, Gányi Patrik lépett fel éppen. Az Édes kisfiam című slágerrel állt színpadra, amikor azonban felcsendült a jól ismert dallam, Galambosnak összeszorult a szíve. Megismerte ugyanis, hogy a trom­bitaszólót ő fújja, nem pedig a fiatal srác.

„Mintha a szívemből szakítottak volna ki egy darabot”

– Tényleg olyan, mintha a szívemből szakítottak volna ki egy darabot, hiszen akkor fújtam fel egy stúdióban ezt a dalt, amikor a fiam született – mondta a Bors meg­keresésére Lajcsi. – Benne volt minden szeretetem, aggodalmam, félelmem és örömöm. Ez a dal azóta olyan, mintha a gyerekem lenne. Ahogy akkor, abban a pillanatban rögzítették, az az én alkotásom, az én tulajdonom.

Gányi Patrik és az idol, Galambos Lajos (fotó: Facebook)

Lajcsi még inkább felháborodott, amikor kiderült, hogy nem csak ezzel a dallal haknizik különböző rendezvényeken és tévécsatornákon a srác.

– Kétségtelen, hogy an­nak idején én adtam neki alapokat azért, hogy ez­zel is segítsem a zenei karrierjének elindulását, de most már úgy gondolom, hogy pofa kell hozzá, hogy évek óta nem készít sajátot, hanem az enyémmel jár fellépni. Ráadásul csak arra kapott engedélyt, hogy egy-két televíziós felvételnél használhatja... A YouTube is tele volt Patrik-videókkal, természetesen mindegyik alatt az én trombitaszólóm hallható, nem az övé. Le is tiltattuk az összes felvételét szerzői jogok megsértése miatt – dohog a zenész, aki szívesen segíti a fiatal tehetségeket, de amit Patrik művel, az tűrhetetlennek tartja.

Nem akart visszaélni a jóindulattal

A Bors elérte Gányi Patrikot, aki legalább olyan sikeres karriert szeretne befutni, mint a példaképe.

Na, álljon meg a fáklyásme­net, én nem loptam el az alapokat! – mondta a Borsnak Gányi Patrik. – 2018-ban, Hőgyészen egy borfesztiválon találkoztam Lajcsival, ott adta a kezembe azt a pendrive-ot, amin az alapjai vannak. Azt mondta, a tévéfelvételeknél használhatom... Nem értem, mi történt, miért haragudott meg rám. Én úgy szeretem őt, mintha a második apám lenne, nélküle nem tudtam volna elkezdeni ezt a pályát, nagyon sokat segített nekem. Jó, lehet, hogy már kellett volna saját alapokat készítenem – ismerte be Patrik. – A YouTube-ról eltűnt az összes felvételem, érzékelem, hogy most nagy a baj, és haragszik, ezen a héten megyek is stúdióba, megcsinálom magamnak az alapokat. Nem akartam visszaélni Lajcsi jóindulatával – szabadkozott.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás