
Meglepő dolgot vallott be Lisztes Krisztián
A legenda tizenhét éves fia is bemutatkozott a Fradiban. Számára ez fejes volt a mély vízbe.


A legenda tizenhét éves fia is bemutatkozott a Fradiban. Számára ez fejes volt a mély vízbe.

A Honvéd-szurkolók legrosszabb rémálma valósulhat meg az NB I utolsó fordulójában.

Megjelent, és már hatályos is a kormányrendelet, amely tartalmazza az idei nyugdíjszámításhoz szükséges valorizációs szorzószámokat.

Péni István Európa-bajnokságra, vizsgákra és lagzikra készül.

A bajnok október végén kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.

Azok a szépkorúak, akik január és március között benyújtják nyugdíjkérelmüket, azok március végéig nyugdíjelőlegben részesülhetnek.

Már megint egy “járványkarácsony”! Jobb lesz, mint a tavalyi, de sajnos sok családnál még mindig a járványról szól az ünnep.

A koronavírusban elhunyt szülők árvái megsegítésére futball-labdára adtak autogramot a Ferencváros egykori sztárjai. A zöld-fehérek 22 korábbi focistája azonnal igent mondott az akcióra.

A nyugdíjigénylés lépéseiben és a nyugdíj összegének kiszámításában is segítünk. Eláruljuk azt is, hogy jogorvoslat esetén milyen lehetőségek vannak.

Nem csak zenészként volt rendkívül tehetséges a hétfőn 78 éves korában elhunyt Kóbor János. Az Omega frontembere futballistaként, atlétaként és sakkozóként is sokra vihette volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
