RETRO RÁDIÓ

Kizárólag a feljutás a cél, nagy sikert aratott a Vasas





Fővárosi rangadót nyert a III. Kerületi TVE ellen a Vasas, amely ezzel élre állt a labdarúgó NB II-ben. Az angyalföldi klubot hat korábbi válogatott játékos repíti, és egyértelműen a feljutás a célja.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.20.
III. kerület Vasas

Négy fővárosi csapat szerepel a 20 csapatos NB II-ben, és közülük a Vasas vezeti a tabellát. A Soroksár, a Budafok és a III. Kerületi TVE a hátsó régióban tanyázik.

Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

Nagy múltú mérkőzésen győzött és állt az élre az NB II-ben a Vasas. Az angyalföldi alakulat hétfőn azt a III. Kerületi TVE-t fogadta, amellyel először 1916-ban találkozott. Azóta az NB I-ben is megütköztek, 1999-ben mindkét csapat az élvonalban játszott, legutóbb pedig két éve a Magyar Kupában meccseltek. Ezúttal az Illovszky Rudolf Stadionban kerültek szembe, és a Vasas Silye Erik 25 méteres bombagóljával 1-0-ra győzött. Ezzel a sikerrel Kuttor Attila együttese élre állt a tabellán, egy ponttal előzi meg a Kecskemétet és a Haladást.

– Semmit sem jelent, hogy az első helyen állunk – hűtötte le a kedélyeket Kuttor. – Mindig a következő mérkőzés számít, már arra készülünk.

A mértékadó Transfermarkt becslése szerint a Vasas kerete ér a legtöbbet a 20 csapatos NB II-ben. A fővárosi piros-kékek csapatát 5,4 millió euróra taksálják, ami nem véletlen, hiszen hat korábbi válogatott labdarúgó erősíti. Berecz Zsombor, Feczesin Róbert, Márkvárt Dávid, Otigba Kenneth, Pátkai Máté és Vida Máté is egyaránt kulcsember a nagy múltú, hatszoros magyar bajnok együttesben.

A további fővárosi klubok közül a III. Kerületi TVE 12 meccsen hét vereséget szenvedett és a kieső, 19. helyen áll a tabellán. Kemenes Szabolcs csapata csak egyszer győzött. Habár a Budafok az előző idényt az NB I-ben töltötte, és a kerete a harmadik legértékesebb a másodosztályban, csak a 15. pozíciót foglalja el. Hat pont választja el a kiesőktől. A Soroksár egy hellyel előzi meg a budafokiakat.





Ezeket olvastad már?
Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás