RETRO RÁDIÓ

Kiesett a ritmusból Hosszú Katinka





A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem elégedett a teljesítményével, de úgy érzi, nagy lökést adott neki a Nemzetközi Úszóliga (ISL).



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.23.
úszás

A világbajnok magyar úszó az M4 Sport Sporthíradóban elmondta, hatalmas sportdiplomáciai sikernek tartja, hogy az ISL befektetőjét sikerült meggyőzni a magyarországi rendezésről.

Az úszók és a szakmai stábok is nagyon élvezték az ittlétet, Magyarországról és Budapestről pedig továbbra is úgy beszélnek, mint a kedvenc versenyhelyszínükről, ahol most ráadásul több világcsúcs is megdőlt” - mondta Hosszú, akinek csapata, az Iron nem jutott be a döntőbe.

Hosszú Katinka arról is beszélt, hogy nagyon hiányoztak a versenyek a felkészüléséből, és „ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül” az ISL-re. Hozzátette, bízik benne, hogy hamarosan minél több viadalon tud majd medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba. Megjegyezte, sokkal jobb formában érzi magát és motiváltabb most az ISL szezont követően, mint korábban, amikor nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, ezért a mostani csapatviadal nagy lökést adott neki a jövőre.

A Cali Condors csapat győzelmével zárult ISL idei szezonját a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött, tíz csapat részvételével rendezték meg a Duna Arénában. A Magyarországra érkezett sportolóknak az amerikai sportligákhoz (NHL, NBA) hasonlóan „buborékban” kellett élniük.





Ezeket olvastad már?
Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás