Gareth Bale 2013 nyarán átigazolási rekordnak számító összegért, 101 millió euróért került a Real Madridhoz a Tottenhamtől, amelyhez most kölcsönben tért vissza. A 31 éves walesi szélső azóta mindent megnyert a spanyol csapattal, négy-négy Bajnokok Ligája-győzelem és klubvilágbajnoki cím, három európai Szuperkupa, két spanyol bajnoki elsőség, valamint egy-egy Király Kupa- és spanyol Szuperkupa-siker áll a neve mellett. Éveken át alapemberként szerepelt a Realnál, tavaly azonban sérülések gyötörték, majd odáig jutott, hogy egészségesen is a kispadra szorult. Zinedine Zidane edző például kihagyta őt a nyári Bajnokok Ligája-keretből.

Gareth Bale Fotó: AFP

Bale a 2019/20-as idényben mindössze 20 tétmeccsen szerepelt, ezeken összesen 1260 percet töltött a pályán. A lehetséges játékidőből mindössze 27.5% jutott neki. Bale-nek az elmúlt évadban 30 millió eurót fizetett a Real Madrid, ami a pályán töltött idejével számolva percenként 23 800 eurós, nagyjából nyolc millió forintos bért jelentett. Az AS című spanyol sportlap szerint Bale fizetése évek óta fejfájást okozott a királyi gárdának, amely régóta szeretett volna megszabadulni tőle. Most sikerült, a Tottenham kölcsön vette őt, és egy éven át fele-fele arányban utalják Bale fizetését.

A Forbes magazin egy hete frissítette a legjobban kereső futballisták listáját, amelyen a nyolcadik helyre rangsorolta Bale-t. A lap megjegyezte, ő volt a 2019/20-es idény legjobban kereső cserejátékosa. Tény, a walesi játékos a tavalyi idény során 16 alkalommal úgy üldögélt a cserék között, hogy be sem állították…