RETRO RÁDIÓ

Hrutka János: A döntetlen szenzáció lenne a Juve ellen





A Barcelona és a Dinamo Kijev után újabb sztárcsapat vár a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Ferencvárosra.



Megosztás
Szerző: Szabó Tamás
Létrehozva: 2020.11.04.
Fradi a BL-ben

Két fordulót követően a Ferencváros a Dinamo Kijev elleni döntetlennek köszönhetően egy ponttal áll a Bajnokok Ligája G csoportjában. Szerhij Rebrov együttese azt a Juventust fogadja, amely három ponttal érkezik Budapestre, és masszív favoritja a találkozónak.

Hrutka János

Öt pont továbbjutást érhet

Hrutka János 25 éve játékosként vett részt a Ferencváros történelmi, első BL-szereplésén. A 46 éves egykori kiváló hátvéd a Metropolnak elmondta, kevés a hasonlóság az akkori és a mostani Fradi között.

- Szerintem képtelenség egymáshoz mérni a 25 évvel ezelőtti dolgokat a mostanival – fogalmazott Hrutka. - Átcsengő momentumok vannak, hiszen ezúttal is két nagy csapat a rivális, illetve egy olyan, amellyel felvehetjük a versenyt. Akkoriban nagyon mások voltak a lehetőségek és a feltételek. Elég, ha csak annyit mondok, 1995-ben Novák Dezső vezetőedző munkáját hárman segítették, most pedig Szerhij Rebrov mellett négyszer annyian dolgoznak. Mi 25 éve öt pontot szereztünk, ha ezt a mostani Fradi is elérné, azzal alaposan túlteljesítené a várakozásokat, hiszen az Európa-ligában folytathatná.

A döntetlen csoda lenne

A Ferencváros 1995. november 1-jén Budapesten, Hrutka Jánossal a kezdőcsapatban 1-1-re zárt a Real Madriddal. Óriási szenzációt jelentett az eredmény, és a 24-szeres válogatott futballista úgy véli, egy ma esti döntetlen hasonló döbbenetet okozna.

- Ha a Fradi 1-1-re végezne a Juventusszal, azzal szenzációt okozna. Leginkább azért, mert abban a feszített tempóban, amiben a Juve játszik, szeretné minél előbb bebiztosítani a továbbjutását. Ehhez pedig minden meccset meg kell nyernie, vagyis a Fradi ellen sem fog lazsálni - vélekedett Hrutka.

Tokmac (középen) és társai a Juve ellen folytatják Fotó: Nemzeti Sport/ Török Attila

Tovább élni az álmot

Hrutka hozzátette, a Juventus ellen nem az eredmény a lényeg, hiszen az is csoda kategória, hogy ilyen kaliberű csapat játszik Budapesten.

- Jókat mosolygok azon, amikor a közvélemény megpróbál elrugaszkodni a realitástól. Amikor azt mondják, a Fradinak reálisan azért lehet esélye a meglepetésre a Juventus és a Barcelona ellen, mert mindkét csapatnál átalakulás zajlik, és nem feltétlenül úgy játszanak, ahogy azt megszoktuk tőlük. Nagy kérdés, mennyire kell rossz állapotban lennie egy Barcának vagy Juvénak ahhoz, hogy egy jó formában lévő Ferencváros szenzációt okozzon ellenük? A Juventus keretében tíz olyan játékos van, aki egyedül többet ér, mint a Fradi teljes kerete. Ők olyan kaliberű labdarúgók, akik formán kívül, rossz helyzetben is képesek egyedül eldönteni egy meccset. Ráadásul Ronaldo a hétvégén két góllal tért vissza, vagyis nem volt rá hatással a kihagyás. Ha innen nézzük, akkor reálisan a Fradinak nincs esélye a Juventus ellen, de ez nem probléma, mert az is maga a csoda, hogy a Ferencváros ilyen csapatokkal játszik. Én személy szerint minden meccsen olyan történést várok, amivel picit tovább éljük az álmot.





Ezeket olvastad már?
Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás