RETRO RÁDIÓ

Botrányos véget ért a történelmi bolgár-magyar





Dunai Antal szerint a magyar válogatottnak minden esélye megvan a győzelemre holnap a Bulgária elleni labdarúgó Európa-bajnok pótselejtezőn.



Megosztás
Szerző: Szabó Tamás
Létrehozva: 2020.10.07.
magyar válogatott bulgária dunai antal

A magyar válogatott holnap este Szófiában, Bulgária ellen lép pályára Európa-bajnoki pótselejtezőn. Ha Marco Rossi együttese győzelemmel zár, akkor november 12-én az Izland-Románia mérkőzés győztesével Budapesten az Eb-részvételért játszhat.

Dunai Antal Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

Egykori ezüst- és bronzcipős futballistánk, Dunai Antal bízik benne, hogy a magyar válogatott játékosai tisztában vannak azzal, mekkora esély előtt állnak. Az Újpesttel hét bajnoki címet szerzett korábbi csatár a Metropolnak úgy vélte, a nemzeti csapat szeptemberben biztató teljesítményt nyújtott.

„Továbbjutást várok a magyar válogatottól - mondta Dunai. - Marco Rossi együttese szeptemberben Törökországban győzött, Oroszország ellen pedig küzdőszellemből jelesre vizsgázott, és Szófiában sem lehet félnivalója. Számos játékosunk jó formában van, ráadásul ez a bolgár válogatott már nem olyan erős, mint a kilencvenes évek alakulata, amely 1994-ben negyedik lett a vb-n.”

A bolgár-magyar futballtörténelem legemlékezetesebb csatáját 1968-ban, a mexikói olimpiai torna döntőjében játszották. Habár Bulgária 1-0-ra vezetett, a magyar csapat még a szünet előtt fordított. A bolgárok rosszul viselték a dolgot, megrúgták és megdobták labdával a bírót, majd Dunai Antalt sem kímélték, csúnyán felvágták. Három bolgárt kiállították, Dunai két gólt szerzett, a magyar csapat végül 4-1-re győzött, és aranyéremmel zárta az olimpiát.

„A bolgárok rosszul viselték az eredményt, elvesztették a fejüket - elevenítette fel Dunai. - Noskót csúnyán megrúgta Dimitrov, engem Ivkov talpalt le, Hrisztov pedig fejbe dobta a labdával a bírót. Győzelemmel feleltünk a lökdösődésre és a dulakodásra.”





Ezeket olvastad már?
Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás