Városi rangadót bukott el a hétvégén a Hertha, amely 2-0-ra kikapott a Union Berlintől. Az újabb kudarc azt jelenti, hogy Dárdai Pál csapatát már csak négy pont választja el a kieső helyen szerénykedő együttesektől.

Dárdai Pál csapata formán kívül teljesít (Fotó: AFP)

Fredi Bobic eleget látott. A Hertha sportigazgatója az Union Berlin elleni vereség után azt mondta: ezt a teljesítményt már nem tűri tovább szó nélkül. Fenyegető hangvételű üzenetet küldött a játékosoknak és a szakmai stábnak.

– Ez a vereség sok tanulsággal szolgált, ma sok mindent megtudtam – magyarázta Bobic. – Nem fogom nyilvánosan felfedni ezeket a felismeréseket, de mindenképpen alkalmazni fogom őket! Ennek következményei lesznek a következő hetek, hónapok és évek terveit illetően.

Dárdai Pál helyzete hetek óta ingatag a Herthánál, hiszen a berliniek hullámzó teljesítményt nyújtanak. A magyar tréner elmondta, őszintén beszélni fog a játékosaival a kialakult helyzetről.

– Sokkal rosszabb egy városi rangadót elveszíteni, mert kimegyek a kertbe a kutyával, és máris a szomszéd kritikáját hallgatom – árulta el Dárdai. – A játékosokkal lesz egy igazán nyílt és őszinte beszélgetésünk, mert a pályán olyan gyerekeknek tűntek, akiket a szüleik még nem mernek elengedni az iskolába biciklivel.

A Herthának öt mérkőzése maradt karácsonyig, a következő három fordulóban mögötte lévő csapatokkal, az Augsburggal, a Bielefelddel és a Stuttgarttal játszik. Előbbi kettővel hazai pályán. A helyzet egyértelmű, Dárdai ezeken a meccseken mentheti meg az állását.

– Karácsonykor 20 ponttal szeretnénk állni – mondta Dárdai a Bildnek.

A Hertha jelenleg 13 pontot számlál. Ha a csapat teljesíteni szeretné a magyar tréner elvárását, akkor a következő öt mérkőzésen minimum háromszoros pontokat kell szereznie. Különben a jövő évet már nem Dárdaival kezdi a klub…