A közlemény szerint a BKK és a MÁV-Start ügyfelei a jövőben gyorsabban, akár kevesebb átszállással érhetik el úti céljukat, miközben az okoseszközök képernyőjén valós időben láthatják a vasúti szerelvények mozgását.

Az újításnak köszönhetően a vasútállomásokra tartó utasok nyomon követhetik, hogyan érik el a számukra fontos szerelvényt a közösségi közlekedés használatával. Akik vonattal érkeznek a fővárosba, azok is könnyen megtervezhetik, hogy a vonatról leszállva melyik BKK-járattal tudnak a leggyorsabban eljutni a célállomásukhoz – írták.

A BKK kiemelte: a Budapest-bérlettel számos vonat vehető igénybe többletköltség fizetése nélkül a város közigazgatási határain belül, ezért a fővárosiak számára is hasznos lehet a mostani fejlesztés: olyan gyorsabb és egyszerűbb útvonalakat is ajánlhat a rendszer, amire eddig nem gondoltak.

A közleményben idézik Vitézy Dávidot, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatóját, aki elmondta: a BFK kezdeményezésére az első lépés az volt, hogy a HÉV-ek is megjelentek a BKK FUTÁR alkalmazásában, most pedig az elővárosi vonatok.

Ezek mellett azokat a vonatokat is figyelembe vehetjük az utazás megtervezésénél, amelyek távolsági járatként közlekednek ugyan, de az agglomerációs forgalomban is utazhatunk velük. Ez a fejlesztés a budapestieknek és az agglomerációból munkába járóknak lesz komoly segítség, továbbá hozzájárul ahhoz a célunkhoz, hogy integrált legyen a fővárosban és térségében a közösségi közlekedés” – mutatott rá Vitézy Dávid.

Homolya Róbert, a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója a kommüniké szerint úgy fogalmazott: „a MÁV–Volán-csoportnál azon dolgozunk, hogy az utasok egységes felületen, kényelmesen tudják megváltani menetjegyüket és bérletüket, így egyszerűbbé és gyorsabbá tegyük az utazásszervezést. BKK FUTÁR-ral közös fejlesztésünknek köszönhetően már az elővárosi vonatokkal is tervezhetnek az utasok. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatívát nyújthasson az egyéni utazás helyett”.

A BKK FUTÁR-rendszer már hét éve, 2014 ősze óta segíti a Budapesten közlekedőket. Havonta több millió utazást terveznek meg az applikáció segítségével, és jelenleg havi szinten 600 ezren használják a programot – írták.