RETRO RÁDIÓ

Halott társára kente volna a balesetet a veronai halálbusz vezetője – még mindig nincs rács mögött a 17 ember haláláért felelős sofőr





Hihetetlen, de otthon töltheti a veronai tragédia 5. évfordulóját a vétkes buszvezető. Ráadásul máig nem kért bocsánatot senkitől.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.20.
szomorú évforduló

Veronai buszbaleset

Öt év telt el a veronai buszbaleset óta, és az egyik felelős, a jármű vezetője még mindig nincs rácsok mögött. Az áldozatok hozzátartozóinak a sebeit minden ünnep és évforduló újra és újra feltépi.

Csak tavaly novemberben született meg a jogerős ítélet V. János, a veronai halálbusz vezetőjének az ügyében. A sofőr első fokon 12 évet, másodfokon 6 év börtönbüntetést kapott, és a bíróság örökre eltiltotta a vezetéstől Olaszország területén. Az ő lelkén szárad 17 ember halála. A tragédia 5. évfordulóját még otthon töltheti, csak február-március környékén kell börtönbe vonulnia.

Mindössze ennyi maradt a buszból a baleset után Fotó: AFP

Nem árulták el, ki a túlélő

2017. január 20-án hajnalban az olaszországi A4-es autópálya szalagkorlátjának ütközött és kigyulladt a Szinyei Merse Gimnázium diákjainak franciaországi sítúrájáról hazafelé tartó busza. Az ütközésben és az azt követő tűzben 17-en veszítették életüket. Az áldozatok azonosítása hetekig tartott. A diákok közül néhányan helyet cseréltek az utolsó pihenőnél, így eleinte az utaslista alapján sem lehetett pontosan beazonosítani, kik hunytak el. A hatóságok ráadásul titokban tartották az egyik túlélő kilétét.

Ez V. János, a buszsofőr volt, nem akarták, hogy retorzió érje” – mondta a Ripost7-nek Szendrei Endre, az egyik áldozat nagybátyja, az áldozatok emlékét életben tartó Verona Angyalai oldal létrehozója.

Szendrei Endre, a Verona Angyalai alapítója Fotó: Metropol/MG

Alvási apnoés volt a busz vezetője

A rendőrségi vizsgálat során kiderült: V. János rendkívül súlyos alvási apnoéban szenved. Ez azt jelenti, hogy alvás alatt elzáródnak a felső légutak, így nem jut elég oxigénhez az agy, és a beteg nem tudja kipihenni magát éjszakánként. A kórképnek egyes kutatások szerint olyan hatása van, mintha a beteg enyhén ittas volna. A sofőr emellett vérnyomáscsökkentőt is szedett. Szendreiék úgy tudják: a sofőr influenzás is volt. A nyomok mind arra utaltak, hogy V. János egy órával az utolsó pihenő után elaludt vagy rosszul lett. Féknyomot nem találtak az autópályán, és műszaki hiba sem történt. A busz feltehetőleg 80 kilométeres sebességgel csapódott a szalagkorlátnak.

17-en vesztették életüket a tömegszerencsétlenségben Fotó: Bors/CG

Halott társára kente volna a balesetet a sofőr

V. János védekezése több mint abszurd volt: azt állította, hogy nem is ő vezette a buszt. Ez rendkívül erkölcstelen húzás volt, hiszen halott társa, akinek a meggyanúsítása árán a bőrét próbálta menteni, közel 30 éve a barátja volt” – folytatta Szendrei. „Majdnem sikerült neki, ugyanis az ügyet a kérésére gyorsított eljárásban tárgyalták, ami azt jelentette, hogy kevesebb tanút hallgatnak meg. A másodfokú tárgyaláson a bíró peren kívüli megegyezést szorgalmazott, közölte a jogi képviselőinkkel, hogy felmentést is el tud képzelni, mivel számára nem bizonyítható egyértelműen, ki vezette a buszt. Pedig erről Papp Róbert, a kirándulást szervező tanár vallomást tett a Nemzeti Nyomozó Irodának, amit mi, a hozzátartozók lefordíttattunk és az olasz bíróság elé terjesztettünk. Hat évet ajánlott az ügyészség V. Jánosnak, amit végül elfogadott. Telefonon hívták fel az ügyvédei, mivel ő maga egyetlen tárgyaláson sem volt jelen. Az öt év alatt egyszer sem kereste meg egyikünket sem, hogy bocsánatot kérjen.

Megúszta a buszt üzemeltető cég

Az autóbuszt üzemeltető céggel szemben Magyarországon indult vizsgálat, ezt azonban már régen lezárták bűncselekmény hiányában. Azt állapították meg, hogy a busz üzemeltetésével kapcsolatban csupán „igazgatási szempontból” merültek fel problémák. Az üzemanyagköltség csökkentése érdekében póttankot szereltek a buszba, ami nem volt engedélyeztetve.

„Ez az eljárás egyszerűen felháborító! Laikus számára is egyértelmű, hogy mennyivel veszélyesebb több száz liter benzinnel ütközni, mint nélküle. Nemrégiben Szabadbattyánnál történt kísértetiesen hasonló baleset: ott 14 beszorult embert sikerült kimenteni a roncsok közül, és nyolcan haltak meg! A különbség egyértelmű: ott nem volt tűz” – fejtegette Szendrei Endre.

A veronai buszbaleset áldozatainak emlékműve Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

Kaptak is kártérítést, meg nem is

A kártérítés teljes összegének megállapítása még jelenleg is tart. Az autóbusz biztosítása alapján három év után fizetett az autóbusz biztosítója az áldozatok, illetve hozzátartozóik számára, de a végső összeg mindenképpen jelentősebb lesz ennél.

„Az elhunytakat sem a pénz, sem bármi más nem hozza vissza, de kell, hogy legyen igazságszolgáltatás, kell, hogy bűnhődjenek a felelősök jogi és anyagi értelemben egyaránt – jelentette ki Szendrei Endre. – A tragédia következtében van, aki nem tud dolgozni többé, másnak egészségügyi problémái vannak, és meggyőződésem, hogy Vigh tanár urat is emiatt veszítettük el. Életfogytig tartó teher a szülőknek, hogy soha nem látják többé a legféltettebb kincsüket, nem kísérhetik tovább a felnőtté válás útján, nem lesznek unokáik… Az ünnepek, az évfordulók mindig feltépik a sebeket”.

Koncerttel emlékeznek az áldozatokra

A veronai tragédia 5. évfordulója alkalmából ma emlékkoncertet tartanak az Eötvös10 Művelődési házban (Bp. VI. Eötvös u. 10.). Az emlékkoncerten fellép Caramel, Fenyő Iván, Pál Dénes, Várnagy Andrea, Simonyi Krisztina, Berkes Gabriella, Dorogi Barbara, Nédó Olga, Szűts István, Vadkerti Imre, Farkas Laura, Farkas Lili, Hetei Bakó Teodóra, Zolcsák Attila, Gamsz Árpád és a Fasori Református Gimnázium ifjúsági csoportja.





Ezeket olvastad már?
Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás