Néhány másodperces mindössze az a videó, amit olvasónk küldött el a Metropol szerkesztőségének, mégis az abban látottak szinte sokkolják az embert.

Egy a gyerekekért aggódó anyuka készítette a felvételt, hogy megmutassa, magukról nem tudó, bódult emberek ülnek a XIII. kerület egyik iskolája közelében lévő padon.

Pár hónappal ezelőtt a Ripostnak küldtek el egy videót, ami hétköznap reggel fél nyolckor készült, amikor a legtöbb gyerek jár a környéken. A kisebbeket kísérik ugyan a szülők, de sok gyerek egyedül sétál arra iskolába menet.

Intézkedtek az egyenruhások

„A rendőrség intézkedett, az elvégzett gyorsteszt kimutatta, hogy az illető újfajta pszichoaktív szert használt„ – mondta akkor a rendőrség szóvivője.

Lecsapott a bika

Rengeteg áldozatot szedett már az újfajta dizájnerdrog.

„A fejéhez kapott, jajgatott” – mondta a bika áldozatának rokona

Egy 27 éves négygyermekes apuka is áldozatául esett a dizájnerdrognak. „Feküdt, aztán lassan fölkelt. A fejéhez kapott, jajgatott. Ennyit mondott. Utána beremegett és többé már nem szólalt meg” – elevenítette fel az unokaöccse halálát a Tényeknek az asszony. Csaba a bika nevű drog miatt halt meg Bükkszentmártonban. „Nyomkodtam a szívét, hogy keljen fel, de semmi. Kiabáltam, hogy Csabika, ne hagyjál itt! Ne hagyjál itt magamban, mert fölakasztom magam, mondom ne hagyjál itt!” – mesélte sírva Csaba nagynénje.