Dr. Mangó Gabriella sokak kedvenc orvosa lett, hiszen a koronavírusos időszak alatt végig igyekezett tudásával és humorával is enyhíteni a sokakban eluralkodó pánikot. Írásaival sokaknak segített meggyógyulni a megfelelő válaszokkal és tanácsokkal.

A szakember egy korábbi humoros tanácsát osztotta meg a követőivel a Facebook-oldalán.

„Egy kedves hölgy azután érdeklődött, hogy a körülbelül hét napos, sokszor oltott, valószínű omikronos férje enyhe fejfájásán, fáradékonyságán, a közérzetén hogyan tudna segíteni – lehet, hogy már fáradt voltam, vagy nehéz MINDIG orvosnak lenni – a következőt válaszoltam: Ha a férjemet kérdezné, ő azt mondaná, hogy kis szilvapálinka, ha szintén őt, akkor még azt is mondaná, hogy több szex. Ha engem kérdeztek… lehet, hogy a férjemnek igaza van, de… bélflórajavítás, szerves szelén, szerves cink… az is segíthet… a fentiek után” – írta dr. Mangó Gabriella, aki azért azt is elismerte, hogy a poszttal sokaknak jobb kedvet szeretett volna okozni.

„Csak fel szerettelek volna dobni benneteket. A túlélést is meg kell szokni, és kell hagyni időt a gyógyulásra! Séta friss levegőn, finom ételek, amit szívesen megesztek és jó filmek. Legyetek ma is egészségesek és jókedvűek!” – tanácsolta.