Fülöp Attila elmondta: az elmúlt három kormányzati ciklusban 3,7 millióról 4,7 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, ez több mint 25 százalékos bővülés. Ezen belül a legnagyobb mértékben a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása nőtt: ezen időszak alatt 150 százalékkal nőtt a foglakoztatási ráta, így most 160 ezren dolgoznak a magyar munkaerőpiacon megváltozott munkaképességűként. Ennek a 160 ezer embernek a munkája hozzáadott érték a gazdaságnak – mondta az államtitkár. Hozzátette: 2010-ben 18 százalék volt ebben a célcsoportban fogla

Fotó: Shutterstock

lkoztatás, azaz kevesebb, mint minden ötödik megváltozott munkaképességű ember tudta eltartani magát és a családját munkabérből.