RETRO RÁDIÓ

Káprázatos szépség: 13 évesen kezdett őszülni Juhász Anna, az erdélyi aranyhaj – Fotók!





Mesebeli hercegnő szépségével vetekszik Juhász Anna, aki ékszerként viseli derékig érő ősz hajkoronáját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.26.
Elképesztő

Sokan a Disney-mesékből ismert Aranyhajhoz hasonlítják a harmincéves nagyváradi lányt, aki sajátos, ősz hajzuhatagával a külföldi sajtó figyelmét is felkeltette. Az Erdélyben élő Juhász Anna tizenhárom éves korában vette észre első ősz hajszálát fekete göndör fürtjei között. Mára elfogadta különleges, védjegyévé vált ősz haját, ám az első találkozás az öregedés jelével őt is megrémisztette.

Rettegtem a korai öregedéstől, de babona miatt nem téptem ki az első tincset. Aztán ahogy telt az idő, egyre több ősz hajszál jelent meg. Tizenöt évesen kérleltem édesanyámat, hogy fessük be a hajamat, de nem engedte – fogalmazott a Borsnak a csinos lány, aki mezőgazdasági munkából él. Saját tanyáján tevékenykedik.

Fotó: Bors

Tizenhat éves korára már olyan látványosan deresedni kezdett a haja, hogy édesanyja maga vetette fel a hajfestés ötletét. Anna azonban addigra elfogadta helyzetét, sőt, azóta fel sem merült benne, hogy változtasson a haja színén – írja a Bors.

Nagyon hálás vagyok anyukámnak, amiért először nem engedte elfedni az ősz hajszálaimat, mert ez segített, hogy idővel el tudjam fogadni önmagamat. Ez az én különlegességem – tette hozzá az extrém külsejű hölgy, akiről már a New York Post is cikkezett.

Fotó: Bors

Anna és közvetlen környezete egészen hamar megbarátkozott ezüstös hajával, amit többek közt a szokványosnak nem nevezhető stílusának is köszönheti.

Az öltözködésem miatt mindig is kilógtam a sorból, így az ősz haj már csak ráadás volt. Szerencsére az osztálytársaim is elfogadóak voltak, sosem csúfoltak. Amikor Budapesten vagy valamelyik nagyvárosban járok, akkor szinte elvegyülök a tömegben, annyi szokatlan külsejű, extravagáns embert látni. A hajam ráadásul átmenetes, így gyakran azt hiszik, festve van – mondta Anna a Borsnak.

Fotó: Bors

A több mint tízezer Instagram-követővel rendelkező nőt nemcsak párja segítette az elfogadásban, de a tanyán töltött dolgos mindennapok is hozzájárultak ehhez.

Megtanultam azonosulni a természettel. Ráadásul a közösségi oldalamon rengeteg fotót osztok meg magamról, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapok a követőimtől. Mindamellett rengeteg üzenetet is kapok olyanoktól, akik inspirálónak találják az önazonosságom.





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás