RETRO RÁDIÓ

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában - Videó!





Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.26.
üzenet

Ünnepi pillanat a mai: a számos nemzetközi díjjal elismert ház középpontjában elhelyezett időkapszula az épülés időszakának megörökítése a jövő számára - mondta el a helyszínen Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója közölte, hogy a kapszulában széles körű zenei válogatást, az intézmény tervpályázatával, kivitelezésével, koncepciójával kapcsolatos főbb dokumentumokat, sajtómegjelenéseket, valamint az épülethez köthető „ereklyéket” helyeztek el.

Hozzátette: a Magyar Zene Háza építése a „finomhangolásnál” jár, a szerkezetkész épületben már a belső munkák folynak, a koncerttermek és a kiállítóterek kialakítása kezdődik meg. Karácsony előtt a nagyközönség is birtokba veheti az egyedülálló zenei intézményt - mondta el Batta András.

Baán László emlékeztetett arra, hogy Magyar Zene Háza a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szú tervei alapján - a magyar M-Teampannon partnerségével - épül a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében, a leromlott állapotú Hungexpo irodaházak helyén.

Az épület zsenialitását nem csak mi vettük észre” - jegyezte meg, felidézve, hogy a házat 2019-ben legjobb nemzetközi középületének választották a rangos londoni International Property Awards megmérettetésen, majd 2020-ban a világ legjobb zenei tematikájú fejlesztésnek járó fődíjat kapta meg az amerikai Music Cities Awards pályázatán. A házat ez év első napjaiban a CNN és a World Architecture Community is 2021 legjobban várt épületei közé választotta.

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója közölte, hogy a kapszulában széles körű zenei válogatást, az intézmény tervpályázatával, kivitelezésével, koncepciójával kapcsolatos főbb dokumentumokat, az épülethez köthető „ereklyéket”, valamint sajtómegjelenéseket helyeztek el. A beruházás kronológiáját például az MTI hírei rögzítik, az építkezés mérföldköveit pedig az M1 aktuális csatorna híradós anyagai mutatják be.

Az időkapszulában elhelyezett hordozóra 25 magyar vonatkozású vagy magyar művészek által előadott zenemű került, többek között magyar népdal, gregorián zene, Bartók-, Haydn-, Bach-, Beethoven- és Liszt-művek, valamint Cseh Tamás, az Európa Kiadó, a Tankcsapda, Ákos felvételei.

Baán László és Batta András egyaránt hangsúlyozták: a Magyar Zene Háza egyfajta zenei beavató intézményként a gazdag magyar zenei hagyományt viszi közelebb minden hazai és külföldi látogatójához, a világon egyedülálló tartalomkínálattal, a 21. századi technikán alapuló interaktív állandó és időszaki kiállításokkal, zenepedagógiai műhelyekkel, zenei és a zenéhez kötődő rendezvényekkel és szabadtéri koncertekkel.

A Magyar Zene Háza attól lesz egyedi, hogy itt egy helyen összpontosul a kiállítás, az élő zene és a zenepedagógia hármasa. Sokszínű programkínálaton keresztül kíséri el a látogatókat a zene birodalmába. Az épület földalatti szintje a kiállítások tere, amely izgalmas tárlatokkal, a korszerű technológiai megoldásokkal változtat a hagyományos múzeumélményen. Az állandó kiállítás átfogó zenetörténeti képet ad Európa és benne hazánk zenetörténetének legfontosabb fordulópontjain keresztül. Az időszaki kiállítótérben elsőként az elmúlt fél évszázad magyar könnyűzenéjének történetét feldolgozó tárlat várja majd a közönséget” - közölte Batta András, az intézmény ügyvezető igazgatója.

Elmondása szerint az időszaki kiállítások mellett egyedülálló élményt nyújt a hangdóm is, amely egy félgömb alakú kupolatérben különleges hang- és vetítéstechnikával hoz létre változatos hangtereket. A földszinti előadótermekben és a szabadtéri színpadon a friss tehetségek és a népszerű fellépők is megmutathatják magukat.

Az emelet a zenepedagógia és a popkulturális digitális könyvtár helyszíne lesz. Olyan élményalapú zenei ismeretterjesztő központ jön itt létre, amely elsősorban iskolai és gyerekcsoportok számára kiemelten nyújt majd átfogó programkínálatot és a klasszikus, valamint a könnyűzene terén egyaránt megkerülhetetlen új helyszíne lesz a zenei oktatásnak - számolt be az intézmény vezetője.





Ezeket olvastad már?
Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás