Egy menyasszony és vőlegény felkért egy esküvői fotóst, akivel 250 dollárban (76 ezer forint) állapodtak meg a körülbelül 10 órás munkát illetően. Eleinte minden gördülékenyen ment, de a hosszú nap végére a fotós is elfáradt. Amikor a fogadáson ő is enni szeretett volna, a pár teljesen kiakadt. Még leülni sem hagyták, ehelyett csak közölték vele, nem hagyhatja abba a munkát azért, hogy egyen.

(Forrás: Pixabay)

A melegben túl sok vízhez sem jutott a fotós, így végképp kimerült

Az sem érdekelte, hogy az akkor már ifjú férj megfenyegette: nem fogják kifizetni, ha nem követi az utasításokat. Az alkalmazott megkérdezte a férfit, hogy biztos-e a kijelentésében, és miután igennel válaszolt neki, kitörölte az összes képet. Úgy érezte, a helyzet tarthatatlan, azt a 250 dollárt inkább ő maga fizette volna ki egy pohár vízért és pár perc pihenésért.

Redditen, ahol megosztotta történetét, az emberek a fotós mellé álltak, a pár magatartását pedig kizsákmányolónak minősítették.