RETRO RÁDIÓ

Karácsony Gergelyék lepusztították Csillaghegy legendás sportpályáját, gyerekek helyett hajléktalanoké lett az elgazosodott terület





A csillaghegyi sportpálya felújítását a főváros vállalta több, mint két évvel ezelőtt, de azóta sem történt semmi, így most a sportoló gyerekek helyett hajléktalanokkal találkozhatunk, ha arra járunk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.13.
III. kerület enyészet

A Békásmegyer határában lévő sportpálya valaha gyönyörű terület volt, ahol nemcsak a sportegyesületek sportolói edzettek, hanem a környék iskoláinak diákjai is. Ahol régen pezsgő sportélet folyt, ma csak gaz, kikopott fű, lomok, omladozó lelátó és háló nélküli kapuk látványa tárul elénk. A Csillaghegyi MTE és a Külker SC focipályáján nemrég hajléktalanok és drogosok is tanyát vertek.

A sportpálya üzemeltetője a Külker SC volt 2019-ig, amikor lemondtak a használati jogról is a fővárosi önkormányzat javára annak fejében, hogy Karácsony Gergelyék a Magyar Ladarúgószövetséggel karöltve felújítják a területet a lelátóval és az öltözőépülettel együtt. Karácsony Gergelyék azonban azóta sem tettek semmit, ráadásul azt sem engedik, hogy az egyesület akár ezt önerőből megvalósítsa, ráadásul nem is használhatják a pályát.

A sportpályán szeméthalmok, lomok hevernek a gazos fűben Fotó: Nagy Zoltán/Metropol

Tarlósék segítettek volna, de Karácsonyék leállították a felújítást

A sportpályát a Csillaghegyi MTE építette 1936-ban önerőből és 1946-ig a tulajdonosa is volt, amíg állami tulajdonba nem került. A Külker SC 1983-ban a Budakalászi Lenfonó Vállalattól megvásárolta a használati jogot azzal, hogy 50 évig a Csillahegyi MTE részére is biztosítja a sporttelep használatát. A 2000-es évek elején a CSMTE, a III. kerület, a Külker SC és a Demszky Gábor vezette főváros is igényt tartott a területre. A viszonyok a II. Sporttörvénnyel változtak, amikor az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től a tulajdon a Fővárosi Önkormányzathoz került 2014-ben. Az érintettek 2018-ban ültek le, hogy tisztázzák a kissé zavaros viszonyokat és végre felújíthassák a már igen rossz és elhasznált állapotú területet.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség a kormány támogatásával még Tarlós István főpolgármester idején meghirdette az Országos Pályaépítési Programot, amelynek keretében a csillaghegyi sportpályát is fel lehetett volna újítani” – mondta Boldizsár Imre, a Csillaghegyi MTE elnöke és edzője. – „Mindehhez 1,5 milliárd forintra lett volna szükség, amellyel nemcsak a focipályákat, de az öltözőépületet és a lelátót is helyre lehetett volna hozni. Ennek a 10%-át az MLSZ át is utalta a fővárosnak, tehát ez az összeg most is rendelkezésre állna, hogy elkezdjék a munkálatokat, de az egész projekt leállt a választások után. 2019. december 31-én Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes asszony írt egy levelet, amelyben felszólított minket, hogy hagyjuk el a pályát, mert elkezdik a felújítást.”

Mindkét focicsapatnak el kellett hagyni a területet, ami az enyészeté lett Fotó: Nagy Zoltán/Metropol

A csillaghegyiek kénytelenek máshol edzeni

Boldizsár Imre azt is hozzátette, felajánlották Karácsony Gergelyéknek, hogy önerőből üzemeltetik a pályát, míg valóban el nem kezdődik a felújítás, de ők ezt sem engedték. A CSMTE a másodosztályban versenyzik, így hetente legalább 4-5-ször kell edzeniük, de mivel Csillaghegyen nem tudnak, kénytelenek minden nap a IX. kerületbe utazgatni, ahol a Goldball pályát bérlik havi 200 ezer forintért, amiből a III. kerületi önkormányzat csupán 83 ezer forintot áll.

A Külker SC a Pesthidegkúti pályát bérli bajnoki mérkőzésekre a hétvégi mérkőzésekre, az edzésekre pedig a Budakalászi pályán találtak helyet és mindkettőért súlyos pénzeket fizetnek.

A pálya teljesen használhatatlan, ezért kell máshol edzeniük Fotó: Nagy Zoltán/Metropol

A gyerekek helyett a parlagfű vette birtokba a területet

Békési László, a Külker SC vezetője elmondta, a fővárossal folytatott tárgyalásokban ragaszkodtak a területen lévő szálló és a teniszpálya tulajdoni jogához, hiszen ezt ők építették. Minden másról lemondtak annak fejében, hogy Karácsony Gergelyék elkezdik a felújítást.

”2020 januárjáig használhattuk a pályát, ezután ezt a főváros megtiltotta a pályahasználatot, de továbbra sem gondoskodott a rendben tartásáról vagy a védelméről„ – mondta Békési László. - ”Annyi változás történt, hogy a sportpálya egy részére a Főváros új kerítést építtetett és a bejelentéseink hatására kétszer levágatták a parlagfüvet, ami a pályán elburjánzott, de ezt is azok után, hogy a környéken, a faluban és Békásmegyeren élők mintegy tízezren tiltakoztak a helyi facebook-csoportban, mert a hatalmasra nőtt parlagfű megkeserítette az életüket.

A főváros nem engedte, hogy akár önerőből felújítsá a területet Fotó: Nagy Zoltán/Metropol

Hajléktalanok és drogosok tanyája lett

Békési László azt is elmondta, mióta a csapat nem tudott ott edzeni, egy ideig a kerítésen átmászva bejártak páran sportolni, de aztán annyira rossz álapotba került már a pálya, hogy az üres területen megjelentek a hajléktalanok és a drogosok.

A III. kerület is cserben hagyta őket

A két egyesület vezetője elmondta, a III. kerület sem segített nekik igazán. Békési László úgy tudja, hogy a főváros fejlesztése azért akadt meg, mert a 3 műfüves pálya és a füves pálya kialakításához ki kellett volna vágni három fát és erre nem kaptak engedélyt a baloldali vezetésű III. kerülettől.

Már külsős sportolni vágyók sem másznak át a kerítésen és a korlátokon Fotó: Nagy Zoltán/Metropol

Gór Csaba is falakba ütközött

A Budapest 4. választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, Dr. Gór Csaba megpróbált tenni valamit az áldatlan állapotok ellen és ő is levelet írt Gy. Németh Erzsébetnek és a III. kerületi polgármesternek Kiss Lászlónak is, de mint kiderült, ennek sem volt hatása.

Mint azt közösségi oldalán írta, „főpolgármester-helyettes asszony ugyan nem válaszolt levelemre a Márton úti sportpálya ügyében, de épp elég beszédes az a hatalmas gaz, amely a területet borítja. A létesítmény évtizedeken át nyújtott sportolási lehetőséget mintegy 600 óbudai-békásmegyeri gyermeknek és felnőttnek. Megírtam Gy. Németh Erzsébetnek: elfogadhatatlan, hogy még a gyomirtásra sem költ a fenntartó. Továbbra is azt kérem a fővárosi önkormányzattól, hogy találjuk meg közösen azt a megoldást, melynek köszönhetően megújulhat és újra kinyithat a létesítmény, visszaadva a fiataloknak, az itt élőknek a sportolás lehetőségét! A mai napon levelet írok Kiss László polgármesternek, hogy cselekedjen végre és beszéljen a párttársával! Szüntessük meg az Óbudához méltatlan állapotot!”

Bús Balázs idején pezsgő sportélet volt

2019 előtt a III. kerületi önkormányzat és Tarlós István vezetésével a főváros is támogatta a Csillaghegyi MTE-t, abban az időben három focicsapata is volt Óbudának, de ezeket a támogatásokat a mostani kerületvezetés megszüntette. A DK-s Kiss László előtt Bús Balázs volt a III. kerületi polgármester, akinek vezetése alatt Óbudán mintegy 30 fittneszpark létesült.

„Fontosnak tartottuk a tömegsportokat és azt, hogy minél több gyerek sportolhasson” – mondta Bús Balázs. – „A focicsapatokat is támogattuk és a sportpálya felújítása is elindult volna, de az új kerületvezetés ezt az egészet leállította és az összes helyi sportlétesítményből kivonult.”

Régen pezsgő sportélet volt a pályán és a kerületben is Fotó: Gór Csaba facebook oldala

A III. kerület és a főváros egyelőre hallgat

Megkerestük Karácsony Gergely sajtóosztályát, csakúgy mint Kiss Lászlóét, azaz a III. kerületét is, de lapzártánkig nem kaptunk választ a sportpályával kapcsolatos kérdéseinkre.





Ezeket olvastad már?
„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás