RETRO RÁDIÓ

Vérlázító: úgy megverte gyerekét egy anya, hogy a kicsi belehalt a sérüléseibe





Az anyát azzal vádolják, hogy meggyilkolta kislányát, akit agysérülései miatt le kellett kapcsolni a lélegeztetőgépről.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.05.
embertelen

Egyelőre szabadlábon van az a gyilkossággal vádolt nő, aki a vádirat szerint megölte kétéves lányát - adta hírül a crimeonline.

A megdöbbentő eset hat évvel ezelőtt történt. Az egyik nap azzal hívta fel az anya a 911-et, hogy gyermeke hány, nehezen lélegzik és többször elveszti az eszméletét. A kicsit kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy a kislánynak súlyosan károsodott az agya és egész testét zúzódások borítják. Azt is megállapították, hogy életveszélyes fejsérülését egy fejét ért erős ütés okozta.

A történtekkor a kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok menthetetlennek ítélték állapotát. Két napig azonban még egy lélegeztetőgép segítségével életben tartották azért, hogy katona édesapja hazatérhessen a tengerentúlról, hogy elbúcsúzhasson tőle.Az esetet követően a gyanús körülmények miatt a hatóság végül az anyát vőlegényével együtt vád alá helyezték. A vád szerint ugyanis az anya vélhetőleg megverte kislányát, így okozva neki halálos sérüléseket.

A történtek után két évvel azonban a hatóság ejtette az anya elleni vádat azért, mert bebizonyosodott, hogy az elkövetés időpontjában a gyereket ért sérülésekért nem lehet ő a felelős. Így aztán folytatódott az eljárás, ami ma ott tart, hogy az anya védőügyvédje vádalkut ajánlott. E szerint a nő bűnrészesnek vallja magát azért, mert segédkezett a lánya megölésében. Amennyiben elfogadják a vádalkut, az anya tettéért 3 év 8 hónaptól 5 év 5 hónapig terjedő börtönbüntetést kaphat.





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás