RETRO RÁDIÓ

Megtörte a csendet Ferenc pápa orvosa, ezt mondta





Az orvos elárult, hogy Ferenc pápának meddig kell még kórházban maradnia.



Megosztás
Szerző:
2023.06.10. 15:15
betegség ferenc pápa műtét

Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti - közölte Sergio Alfieri sebészorvos szombaton.Alfieri elmondta: elővigyázatosságból arra kérték a pápát, hogy lábadozásának első részét töltse a kórházban. Hozzátette: a katolikus egyházfő gyógyulásának elősegítése érdekében javasolták ezt, ő pedig beleegyezett.

FERENC pápa; ERDÕ Péter
Fotó: Koszticsák Szilárd

Emellett azt tanácsolták a pápának, hogy hagyja ki a vasárnapi áldást, amelyet a kórházi erkélyről osztott volna, hogy ne terhelje meg a hasfalát. A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa szerdán háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

Ez a harmadik eset 2013-as megválasztása óta, hogy az egyházfő, aki most 86 éves, kórházi ápolásra szorul. A Vatikán közlése szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.









Ezeket olvastad már?
„Egy pizza után egy üveg Nutella simán lecsúszik” – Édességfüggő a várpalotai cukrász, aki teljesítette a tízszeres ironmant

„Egy pizza után egy üveg Nutella simán lecsúszik” – Édességfüggő a várpalotai cukrász, aki teljesítette a tízszeres ironmant

Ma indul Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programja

Ma indul Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programja

Esővel indul a hétfő, aztán berobban szeptemberi nyár

Esővel indul a hétfő, aztán berobban szeptemberi nyár

Dráma a stadionban ártatlan kisfiút gyilkoltak meg

Dráma a stadionban ártatlan kisfiút gyilkoltak meg

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás