Szörnyűséget tett a fiú, megölte kistestvérét, mert féltékeny volt rá

Vádat emeltek egy kamaszfiú ellen, mert féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves öccsét - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.20.
emberölés

A vádlott édesanyjával, az ő élettársával, valamint hat kiskorú testvérével élt együtt Taktaharkány egyik családi házában.

Az akkor 13 éves vádlott 2019 áprilisában a testvéreivel és unokatestvéreivel játszott, szülői felügyelet nélkül. Velük volt a fiú kétéves öccse is, akire féltékeny volt, mert úgy érezte, róla jobban gondoskodnak, őt pedig elhanyagolják.

A vádlott az udvaron lévő szennyvízakna fedelét levette, és a fekáliával megtelt derítőbe dobta a kisfiút. A tetőt visszarakta, rátett egy követ is, majd anélkül, hogy bárkinek szólt volna, bement a lakásba.

Az eltűnt gyereket több óra múlva kezdte keresni a család, és miután a cipőjét az akna mellett meglátták, átkutatták a szennyvíztárolót is, amelyben megtalálták a holttestét.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlott javítóintézeti nevelését indítványozta - tartalmazza a közlemény.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás