A műanyag mécsesből is csak ronda szemét lesz

Anya! Miért dobálták szét ezeket a szép gyertyákat? – kérdezte a kisfiam a kisebb szeméthegy láttán a temetőben, másfél héttel Mindenszentek és Halottak napja után. Amúgy nem gyertyák voltak, hanem az ilyentájt tonnaszámra kapható, ezerféle formájú és színű, műanyag mécsesek. Csak pár napot „töltöttek” el a nekik szánt szerepben, de már mennek is a kukába. Vagy azért, mert a rokonok úgy döntöttek, hogy már leszedik őket, vagy azért, mert a szél lefújta a sírról, a szemetet pedig össze kell szedni. A lényeg, hogy kidobásra kerültek....

El kellett magyaráznom az óvodás gyereknek, hogy ezek a mécsesek miért is vannak, és miért csinálnak a felnőttek ennyi szemetet. Próbálom neki úgy elmagyarázni a dolgokat, hogy ne lássa tragikusnak azt, amit mi felnőttek teszünk, okozunk nekik napi szinten, de látszik rajta, nem érti, miért van szükség ezekre a dolgokra, ha ilyen hamar szemét lesz belőlük, ráadásul ilyen sok. Temérdek.

Tudom, mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy mit vesz meg, de szívszorítónak találom, hogy óriási szeméthegyeket hozunk össze ezekkel az „alkotásokkal”, mert „az úgy szép”. Amikor koszosan, összetörve hevernek a földön, akkor is szépnek látjuk? A legtöbb embernek van gyermeke, unokája vagy egy kedves kis rokona, vagy egy baráti párocska jópofa kiskölyke, és mégsem képesek vigyázni ilyen szinten is ezeknek az ártatlan kisemberek a jövőjére. „Jaj, tudom, tudom, ez szemét lesz, meg a kétgyermekes lányom is nagyon vigyáz arra, hogy szelektíven gyűjtse a szemetet, meg arra is, hogy olyan termékeket vegyen, amiken kevés a csomagolás vagy egyáltalán nincs, de hát én nem. Én már így fogok meghalni!” – vigyorog rám egy néni a piacon, amikor szóba kerül ez a téma. És csillogó szemekkel megértést várna...

Ez nemcsak a fiatalok meg a szüleik szívügye kellene hogy legyen, hanem mindenkié. Felejtsük el ezeket a mihaszna, giccses műanyagokat. Halottaink valószínűleg annak is örülnének, ha látnák, hogy békével és a fiatalokért való tenni akarással a szívünkben mennénk ki hozzájuk a temetőbe, pár szál krizantémmal. Aggódjunk és tegyünk értük egy kicsit! Nem holnap. Ma. Ők ugyanis bíznak bennünk.