
Orbán Viktor: Következő cél, 5 millió beoltott. Regisztráljanak! - Fotó!
A munka ünnepén sem pihen a miniszterelnök, aki a 4 millió beoltott után újabb célt tűzött ki.


A munka ünnepén sem pihen a miniszterelnök, aki a 4 millió beoltott után újabb célt tűzött ki.

Miután hazánkban már 4 millió embert beoltottak, május 1-jén megnyitotta kapuját a budapesti állatkert is. Ennek örömére számos család úgy döntött, meglátogatják a városligeti intézmény rég nem látott lakóit.

A besurranó előbb kirámolta a kiszemelt lakást, majd „átsétált” a szomszédba is.

Bíborka egy veleszületett betegségtől szenved.

Százhuszonöt éve, 1896. május 2-án, Budapesten a millenniumi ünnepségek tetőpontján adták át az európai kontinens első, a világ második földalatti vasútvonalát.

A házasok állítják, igazán nagy, heves veszekedésük sosem volt. Kisebb vitáik azonban a mai napig előfordulnak, melyek mindig egyetlen dolog miatt kerülnek felszínre.

A pénteki oltási programnak köszönhetően, a beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728 fő már a második oltását is megkapta.

Borzalmas állapotok uralkodnak Indiában, ahol már 18 762 976 fertőzöttet és 208 330 halálos áldozatot jegyeztek fel eddig.

A holtan talált férfi ügyében súlyos testi sértés kísérlet miatt folytatódik az eljárás. A két gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A következő hetekben régóta várt új európai és magyar művészfilmekkel és friss fesztiváldíjas különlegességekkel várják a mozirajongókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
