
Keleti Andreát kétségbeesve hívta anyósa: azt hallotta, meghalt a második oltás után – Videó!
A csinos táncos halálhírét keltették jóindulatú emberek, akik úgy gondolták, Andi annyira lefogyott, hogy a második vakcina kioltotta az életét.


A csinos táncos halálhírét keltették jóindulatú emberek, akik úgy gondolták, Andi annyira lefogyott, hogy a második vakcina kioltotta az életét.

Sokkoló, szinte horrorfilmbe illő jelenetek játszódnak le a Covid-osztályokon, ahol az orvosok és ápolónők szinte elképzelhetetlen, heroikus küzdelmet folytatnak a súlyos állapotban lévő betegek életéért.

Samantha Markle úgy döntött, nem tűri tovább a húga rágalmazását és bírósághoz fordult: a sussexi hercegnét beperelte Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is.

Más kormányzati megbízatást kap az eddigi vezérigazgató, dr. Szabó László.

Az Albertfalva megállónál történt a baleset, ahol még folyik a helyszínelés. A történtek miatt késésekre kell számítani ezen a vasúti szakaszon.

Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter további szigorításokat akar a koronavírus-járvány megfékezésére, egyebek között éjszakai kijárási tilalmat tervez bevezetni a beoltottak számára is.

Újabb 21 060 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, A koronavírus ellen beoltottak száma 5 999 516 fő, közülük 5 774 158 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 594 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Ez a hét alkalmas lesz arra, hogy ha kell, elbújj az emberek elől vagy találkozókat gondolj át. Senkinek sem kell megfelelni. Mindezt ráadásul lehet úgy is, hogy közben nem bántunk meg senkit.

November 12-én megszületett Ambrus Attila kisfia, Magor, tegnap kora este pedig már haza is vitték a kórházból a kis jövevényt. Attila a Borsnak mesélt arról, hogyan lett immáron kétszeres apuka.

Tét nélküli mérkőzéssel zárja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely ma este világbajnoki selejtezőn Lengyelországban lép pályára. Marco Rossi szövetségi kapitány folytathatja a munkát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
