
Láng Zsolt: a főpolgármester nem egyeztet a terveiről, titkolózik
Szükség lenne egy komoly hatástanulmányra, társadalmi egyeztetésekre, ilyen beavatkozásnál nem elég az ötletelés.


Szükség lenne egy komoly hatástanulmányra, társadalmi egyeztetésekre, ilyen beavatkozásnál nem elég az ötletelés.

Ma mindenképp nyissa ki a szívét és hallja meg a kinti hangokat!

Újpesten eléggé érdekes módon próbálják megoldani a köztéri kukák hiányát. De legalább a kukásoknak egyszerűbb a tárolók ürítése.

Az Amerikában élő Timi szereti a kulináris élvezeteket és a szexi szetteket, így nem véletlen, hogy néha egyszerre hódol a két gyönyörnek.

A Metropol összegyűjtötte a mai nap legfontosabb információit, többek között a beiratkozással, valamint az időjárással kapcsolatban.

Betegség miatt elnapolták azt a tárgyalást, ahol a gyilkossággal vádolt B. László felszólalhatott volna az utolsó szó jogán. A többórás beszédét júliusban adhatja elő, ítélethozatal ezután várható.

Arany-Kovács Rozália minél több embernek igyekszik segítséget nyújtani, miután őt orvosai éveken keresztül nem vették komolyan, mert nem hitték el, hogy bármi baja lenne.

A Vasember színésze megöregedett az elmúlt években, pedig a Marvel filmek rajongói emlékezetében már örökre egy csibész playmate-ként marad meg.

Gyakrabban kerül elő az a téma, hogy mitől érzik magukat különlegesnek a nők, pedig a férfiaknak is szükségük van megerősítésre.

A sorozat előadói hivatásos utazók (idegenvezetők, túravezetők) vagy a szinte mindig úton lévők (utazóbloggerek, útikönyvek szerzői), akik havonta egy alkalommal rengeteg fotóval, videóval színesített előadásukban osztják meg élményeiket, tapasztalataikat
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
