RETRO RÁDIÓ

A Fekete özvegyet beelőzte Tapsi Hapsi és bandája





A Space Jam: Új kezdet című családi film vette át az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését a hétvégén a Fekete Özvegy című szuperhősfilmtől.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.18.
mozi

A Warner Bros. stúdió becslése szerint a LeBron James és Tapsi Hapsi főszereplésével készült, félig élőszereplős, félig rajzfilmes produkcióra vasárnapig 31,7 millió dollárért (9,6 milliárd forintért) váltottak jegyet az amerikai és kanadai nézők.

A produkció félig élőszereplős, félig rajzfilmes

A második hete játszott Fekete Özvegyre pedig péntektől vasárnapig 26,3 millió dollárért (8 milliárd forintért) fogytak a jegyek. A Space Jam: Új kezdet produkálta az eddigi legjobb premierhétvégi bevételt a pandémia-érában a Warner Bros. filmjei közül. A stúdió idén az összes filmjét egyidejűleg kezdte forgalmazni a mozikban és az HBO Max streamingszolgáltatásán.

Jeff Goldstein, a Warner amerikai forgalmazási vezetője annak tulajdonította a Space Jam sikerét, hogy a családok már nagyon ki voltak éhezve egy olyan filmre, amire mindannyian együtt tudtak beülni a moziba. Ráadásul ez egy „szórakoztató családi film” – tette hozzá. A Fekete Özvegy közben már 264 millió dolláros (80 milliárd forintos) globális bevételnél jár.

 





Ezeket olvastad már?
Ez a csillagjegy ma nosztalgikus hangulatba kerül

Ez a csillagjegy ma nosztalgikus hangulatba kerül

Ezekre nagyon figyelj, mielőtt busszal utaznál az adventi vásárba!

Ezekre nagyon figyelj, mielőtt busszal utaznál az adventi vásárba!

Mi történhetett? Már a gitárjait is eladja a legendás zenész

Mi történhetett? Már a gitárjait is eladja a legendás zenész

Online is megtekinthető a bravúros cirkuszi előadás a Magyarnemzet.hu felületén

Online is megtekinthető a bravúros cirkuszi előadás a Magyarnemzet.hu felületén

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás