Különleges nap a mai: szokatlan nyári idővel vár megannyi művészeti élmény





Játékosság, humor, dráma és bor. Ez mind rád vár csütörtökön.



Megosztás
Szerző: H.Á.
Létrehozva: 2023.07.27.
lehűlés hideg ez lesz ma időjárás

A hét elején érkezett hidegfrontok hatásait a hét további részében is érzed majd.

Egyelőre még tart a hét eleji hidegfront hatása (Képünk illusztráció) Fotó: Mohai Balázs / MTI

A hirtelen jött hideg miatt csütörtökre virradóan 10 fok körül alakul majd a hőmérséklet az ország nagy részén. A nap folyamán sem melegszik sokkal 20 fok fölé az idő. Kicsi az esély csapadékra, inkább csak eleinte a Tiszántúlon fordul elő zápor. A nap folyamán erős, néhol viharos marad az északnyugati szél.

Pénteken fátyolfelhők szűrik a július végi napsütést, de ezekből nem alakul ki csapadék. 30 fok köré erősödik a nappali felmelegedés, de nem valószínű, hogy el is éri.

A többórás napsütés mellett délután erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet szombaton. Főleg a Dunántúlon már zápor, zivatar is előfordul. A korábbihoz képest 30 fok körüli kánikula valószínű.

Vasárnap erősen gomolyfelhős időre van kilátás többfelé záporral, zivatarral. Az északnyugati szél megerősödik. A hőmérséklet 25–30 fok közé csökken – írta meg a Köpönyeg.

Hidegfronti hatásokat érzel

A szórványosan előforduló záporok, zivatarok környezetében fülledtté válhat a levegő, mely leginkább a légzőszervi és szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket viselheti meg.

A hét elején hazánkon átvonuló hidegfrontok miatt a szervezet megterhelt. Országos szinten elmondható, hogy a mai napon nagy lesz a szél, mely néhol akár viharok kialakulását is segítheti. Mindez komoly idegrendszeri terhelést jelent – mondta dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója.

A meteogyógyász szerint a görcsös folyamatok felerősödhetnek, fejfájások, migrének alakulhatnak ki. A keringési rendszer leterhelt, ilyenkor gyakoribbak a rosszullétek és a vérnyomás-ingadozások. A koraszülések száma is megnőhet, amellett, hogy az alvás minőségét is tönkreteszi az éppen átvonuló hidegfront.

Elköszönhetünk a nyári forróságtól?

Egyes előrejelzések szerint a július közepi 35 fok környéki kánikulától huzamosabb ideig nem kell tartani. Az AccuWeather több hónapos előrejelzését tekintve valószínűleg nem számíthatunk a korábbihoz hasonló mértékű kánikulára, a hőmérséklet ugyanis a nyár végéig nem kúszik jelentősen 30 fok fölé. A 30 fok körüli időjárás egészen szeptemberig jellemző lesz majd, de idén egyelőre nem számíthatunk rá, hogy a fölé emelkedjen a hőmérséklet.

175 éve született Eötvös Loránd

1848-ban született Eötvös Loránd, világhírű fizikus, geofizikus, a torziós inga feltalálója, miniszter.

Az író és politikus báró Eötvös József fiát a család jogásznak szánta, de Loránd sokkal inkább a természettudományokhoz vonzódott. 1867-től a heidelbergi egyetemen tanult kémiát, fizikát és matematikát. 1871-ben tanársegéd, majd hamarosan tanár, Jedlik Ányos nyugdíjba vonulása után pedig a kísérleti fizika professzora és a fizikai intézet igazgatója lett a pesti egyetemen. 

Tudományos munkásságát legfőképp a gravitáció és földmágnesség témakörében folytatta, legismertebb eredménye az igen precíz és érzékeny torziós inga megszerkesztése volt. Másik jelentős felfedezése és bizonyítása Eötvös-effektus néven ismert, melynek lényege, hogy a Föld felszínén kelet felé mozgó testre nagyobb centrifugális erő hat, mint egy nyugat felé haladóra.

Tudományos eredményeiért és tevékenységéért számos hazai és külföldi elismerésben részesült. 1894 júniusában kinevezték vallás- és közoktatásügyi miniszternek. A mindösszesen hét hónapos minisztersége alatt négyszáz új népiskolát hozott létre.

Munkássága mellett sportemberként és hegymászóként is ismert volt, Dél-Tirolban 1902-ben az egyik 2837 m magas csúcsot róla nevezték el Cima di Eötvösnek.

37 éve járt Budapesten a Queen

1986-ban Budapesten a Népstadionban, 70 ezer néző előtt lépett fel a Queen együttes. A Magic Tour a Queen rockegyüttes 1986-os, utolsó eredeti felállású koncertturnéja volt. A négy alapító tag utolsó koncertje 1986. augusztus 9-én, Knebworthben zajlott le. Az ominózus koncerten hangzott el a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal.

Kedveznek a borimádóknak

Július 27-én este 18 órakor veszi kezdetét a Winelovers River Night 2023 elnevezésű rendezvény a Vigadó téren. A 2 órás hajókázás alatt 10-12 pincészet 50 borát kóstolhatod meg. A gasztroélményeket elképesztő panoráma kíséri: a Vigadó tértől indulva a város esti fényeiben gyönyörködhetsz, a Margitsziget és a MÜPA közötti látványosságokban. Ha nem tudod, mi legyen az esti program, ez ideális lehet.

Játékosság, humor és dráma

Egymásra hangolódás, együttműködés, figyelem, elfogadás, tolerancia – ezek mind az improvizáció alapjai. Játékosság, humor, dráma, teatralitás – ezek mind a Willany Leó jellemzői. A társulat idén már második alkalommal működik együtt a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény csapatával, július 27-én a Chill Garden eseménysorozat részeként.

Az improvizációs előadáson négy táncművész és egy zenész együttműködésével lépnek fel a házban. A performansz fő kutatási témája a házban található kiállított tárgyak, alkotások időre és emberre gyakorolt hatása, valamint az előadók személyes és kollektív viszonyulása a térhez.

Forgalomkorlátozás Budapesten

Delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz július 27-én Budapest V. kerületében. Tilos megállni július 27-én 8 órától 20 óráig az Apáczai Csere János utcában a hotel oldalában, az Eötvös tér és a Wekerle Sándor utca között. 





 





Ezeket olvastad már?
Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás