
Így látogathatjuk az idősotthonokat a következő hetekben
Szigorú szabályokkal védik a szépkorúakat a koronavírustól az ünnepek alatt is.


Szigorú szabályokkal védik a szépkorúakat a koronavírustól az ünnepek alatt is.

A rejtélyes bűntény részleteinek kiderítésén dolgoznak még a nyomozók, akik három elkövetőt már elkaptak, de a negyediket keresik még

Tavaly ősz óta tanít hetente általános iskolás kisdiákokat Orsós István pécsi egyetemista, aki mentorként segíti a gyerekek tanulmányait és pályaválasztását. (x)

Párjával és barátaival ünnepelt, amikor váratlanul rohamot kapott a fiatal lány. Kórházba szállították, de nem tudták megmenteni

A koronavírus-járvány megfékezésére kidolgozott, háromfokozatú angliai készenléti rendszer legmagasabb szintje lépett életbe szerdán Londonban és néhány környező megyében.

A pszichopata fiú szörnyű tettéért éppen börtönbüntetését tölti. Az összetört anya most mégis megbocsátott kegyetlen fiának

Lenyűgöző ismerősökre tehet szert a Mérleg, mind a magánéletében, mind a hivatalos életében. Beszélje meg a nézeteltéréseit egy ön számára fontos emberrel.

A németországi konzultációra már összegyűlt kétmillió forint, a járvány miatt azonban nem tud kiutazni, hogy megmentsék a lábait, amin ráadásul most ödéma jelent meg.

A Metropol összeszedte, mik a nap legfontosabb történései, hogyan látogathatjuk idősek otthonában élő szeretteinket és kiknek kell mától TB-t fizetniük.

December 16-án, 20 órai kezdettel koncertet ad a Göncöl zenekar, a Duna Művészegyüttes együttese, illetve vendég szólóénekese, Navratil Andrea.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
