
Itt vannak a Horváth Csaba elleni vádak: sok millió forintot zsarolt ki egy cégtől
A Központi Nyomozó Főügyészség meggyanúsította Horváth Csabát, Zugló polgármesterét a helyi parkolási botrány kapcsán.


A Központi Nyomozó Főügyészség meggyanúsította Horváth Csabát, Zugló polgármesterét a helyi parkolási botrány kapcsán.

Elütött egy gyalogost Vésztőn egy személyautó kedd éjjel, a nő a helyszínen életét vesztette – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A szervezett már több mint 400 áruházból és száznál is több élelmiszerforgalmazótól gyűjti össze a megmaradt élelmiszereket.

Az énekesnő újra elkezdett edzőterembe járni, megmutatta bomba alakját.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megkeresésünkre közölte: eljárást folytatnak Mártha Imre, a budapesti közművezér strómanszerződése ügyében, Budai Gyula országgyűlési képviselő feljelentése nyomán.

Illés Csaba a Metropol Fotópályázat zsűritagja szerint a meghirdetett pályázat nagyszerű kiugrási lehetőség mind profi, mind amatőr fotósok számára.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem éppen kreatív ötletekkel állt elő, hogy tanácsokat adjon a rezsicsökkentéshez.

A Szex és New York Mr. Bigje, azaz Chris Noth 2 hónap csend után végre posztolt Instagram-oldalára egy képet.

A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők egészségi állapotára a szélsőséges időjárási körülmények is hatással lehetnek. Sokan azt hiszik, hogy a kánikula a veszélyes, pedig a klinikai vizsgálatok szerint a hideg napokon nő meg a szívinfarktus kockázat

Márki-Zay Péter már annyira vállalhatatlan lett a baloldalon, hogy a bukott miniszterelnök már le is szedte a pályáról az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
