
A szülei nem vettek részt a késelő kamasz bírósági tárgyalásán
Szerdán a bíróságon hallgatták ki Bertoldot, akit a bíróság diáktársa megkéselésével gyanúsított meg.


Szerdán a bíróságon hallgatták ki Bertoldot, akit a bíróság diáktársa megkéselésével gyanúsított meg.

Nagy Gábor építész, a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium kertészettanára lesz az esemény vendége.

Nordic walking a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.

Az expedíciós hegymászó az Erzsébetligeti Színházban várja majd az érdeklődőket.

Szeretettel hívnak a szervezők minden érdeklődőt Bakos Attila író, filozófus, a jógatudomány és vedánta mestere, a védikus kultúra magyarországi megalapozójának őstörténeti előadására.

Semmi értelme fésülni.

Róma nagykövetévé nyilvánítja Russell Crowe ausztrál filmsztárt Roberto Gualtieri, az olasz főváros polgármestere.

Az online kitöltés időszaka alatt naponta öt, százezer forint értékű, általános felhasználású vásárlási utalványt sorsolnak ki.

Mazsi olyan kijelentést tett a Dancing with the Stars műsorában, amellyel nemcsak a közösségi oldalakon, de Krisztián édesanyjánál is kiverte a biztosítékot.

A 79 évesen elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára emlékezik Bódy Magdi és Müller Péter Sziámi is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
