
Madarász suli terepen – iskolásoknak!
Tudnivalók és érdekességek a madarak világáról általános iskolásoknak, minden hónap első csütörtökjén a Marczin, és harmadik szombatján, terepi körülmények között.

Tudnivalók és érdekességek a madarak világáról általános iskolásoknak, minden hónap első csütörtökjén a Marczin, és harmadik szombatján, terepi körülmények között.

Modern világunkban alig van időnk megállni, megpihenni, holott a régi idők emberei pontosan tudták, mennyire fontos a merengés, s tűnődésükhöz kedves kellékül a pipát választották.

Két egymást követő hétvégén, november 5-én és 6-án, valamint 12-én és 13-án a 2-es metró csak a Puskás Ferenc Stadion és a Déli pályaudvar között jár majd pályakarbantartás miatt.

Füstpróbát tartanak november 5. és 10. között a 3-as metróvonal középső szakaszának átadás előtt álló Deák téri állomásán.

Nagyon nagy túlzásba estek halloween estéjén azok a fiatalok, akik még azt sem kérdezték: csokit vagy csalunk?

Az Omega frontemberének 15 éves gyönyörű és tehetséges lánya, Léna mikrofont ragad.

A férfi rendszeresen töltött fel videókat arról, hogy különböző helyszíneken, eltérő pózokban hullaként fekszik. A filmipar felfigyelt rá.

Tizenöt éves kora óta zenél. Több millió példányban jelentek meg lemezei az együttesével, a Hungáriával, aztán szólóban is. A magánélete tabu, de a gyerekeiről, Dáciról és Dióról, valamint az unokájáról, Mikulásról azért tudnak a rajongók.

Súlyos állapotban szállították kórházba a Vasas ikonját.

Félsz a sötétben, ezért szükséged van némi fényforrásra még alváskor is? Pedig ezzel csak rontasz a helyzeten, sőt még az egészségednek is ártasz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
