
„Nekik egymás mellett a helyük!” – Gáspár Zsolti megszólalt Demcsák Zsuzsa válásáról
A két műsorvezető közösen fogja vezetni a TV2 legújabb műsorát, és az évek alatt nagyon jó barátságot alakítottak ki.

A két műsorvezető közösen fogja vezetni a TV2 legújabb műsorát, és az évek alatt nagyon jó barátságot alakítottak ki.

Mint a Metropol megtudta, néhány napja megdöbbentő verekedés történt Budapesten: amerikai elitkatonák okoztak botrányt egy Akácfa utcai szórakozóhelyen. Megtudtuk: az ügyben garázdaság miatt nyomozás indult.

A hatalmas infláció közepette még nagyobb jelentősége lett a különféle akcióknak, árengedményeknek. Egy kutatásból most az derült ki, hogy többen terveznek Black Fridayen költeni, mint tavaly, ráadásul egyre népszerűbb a ruhanemű és az élelmiszer.

A fiatalember 10 perc alatt 12 energiaitalt ivott meg, tragédia lett a vége.

Hazánkban több mint tízezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az előző évhez képest. A koronavírus miatt másfélszeresére nőtt a munkanélküliek száma, de ezt sikerült visszaszorítani.

Az állatkert dolgozói csak azután mentek oda, hogy kihozzák a kismajom holttestét, amikor az édesanya napok után elengedte a szorítását.

Beigazolódott, hogy szabotázs történt az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékeknél szeptember végén, miután robbanóanyag nyomára bukkantak a rongálás helyszínén – közölte a svéd ügyészség pénteken.

Már csak pár nap, és startol a világbajnokság, amelynek mérkőzéseit – a Szerencsejáték Zrt. felmérése szerint – a lakosság több mint negyven százaléka követi majd.

Szívszorító története van annak az ingatlannak, amit most borsos árért meghirdettek, egy hűtlen férj itt három ember életét is tönkretette.

Ma több barátunk és több szövetségesünk van a nemzetközi térben, mint korábban volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén, pénteken Budapesten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
