
Metro
2025. március


Veszélyt jelent Magyarország számára az Ukrajnát elárasztó óriási fegyvermennyiség
A háborúban álló szomszédos országban 800 ezer ember van fegyverben.

Kínosan magyarázta meg Adrien Brody, hogy miért dobott rágót barátnőjére a díjátadón
Úgy tűnik nem ez volt az első ilyen eset.

Kortizolszint és a bőröd egészsége: mi az a kortizol arc?
Az elmúlt hetekben a közösségi médiát elárasztotta a „kortizol arc” jelensége.

Menczer Tamás: A kormánynak a magyar érdek a legfontosabb

„Ittam, hogy legyőzzem a szorongást, egészen addig míg egy hátborzongató tünet meg nem jelent”
„Az alkoholt úgy láttam, mint amit mindannyian fogyasztunk."

Brutális tünetekkel jelzi tested a túlzott cukorfogyasztást
Nem csak a nyár miatt érdemes odafigyelned, mit eszel.

Okkult Budapest: ezeken az épületeken fedezheted fel a szabadkőművesek nyomait
Titkos világ tárul fel a fővárosban.

Megható bejegyzésben osztott meg Meghan Markle képeket kislányáról, Lilibetről
Eddig még nem látott képeket osztott meg a család életéről.

Részegen ült volán mögé a nagymama, két kisgyermeket ölt meg
9 vádpont alapján találták bűnösnek.
