
Donald Trump: Megnyertem a választást
Donald Trump szerint meg fogja nyerni, sőt ő úgy véli, már kijelenthető, hogy meg is nyerte az amerikai elnökválasztást.


Donald Trump szerint meg fogja nyerni, sőt ő úgy véli, már kijelenthető, hogy meg is nyerte az amerikai elnökválasztást.

A kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, a Magyar Közlönyben már kihirdette a veszélyhelyzetet.

Ő itt Salamon, a Metropol focirajongó jósa. Azt kértük, hogy tippelje meg az esti Ferenváros-Juventus BL-meccs eredményét.

Szégyentelen tettét meg se próbálta jóvá tenni a rongáló.

November 4-ét a kormány hivatalosan 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá.

A Magyar Közlönyben szerdán megjelent a kormány előző nap hozott határozata a környezetbarát budapesti járműbeszerzés támogatásáról.

Az ázsiai tárgyalások során, a Bangkokba történő érkezést követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter koronavírus-tesztje pozitív lett.

Megjelent a Magyar Közlöny azokkal a rendelkezésekkel, amelyeket kedden Orbán Viktor kormányfő bejelentett.

Mutatjuk hol dolgoznak a szakemberek a városban.

A levélszavazatok miatt úgy tűnik, nem lesz ma végeredmény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
