
Ez gyors volt: Gáspár Győző áldását adta a lánya új szerelmére
Úgy tűnik, már nem kell megházasodnia Virágnak az együtt alváshoz.


Úgy tűnik, már nem kell megházasodnia Virágnak az együtt alváshoz.

Újabb álhír és hazugság a Politico állítása, ezt mindennél jobban cáfolja az a tény, hogy a magyar oltási program az egyik legeredményesebb Európában.

Nem vált valóra a portugál focista vágya: idén sem sikerül Bajnokok Ligáját nyerni a Juventus együttesével.

Az Európai Unió védettségi igazolással könnyítené meg a tagországok közötti utazást, az erről szóló bizonyítványt nevezzük „vakcinaútlevélnek”.

Megtört szívvel jelentette be Franco Acosta halálát a Manchester United és egykori klubja, a Villareal FC is. A fiatal tehetség egy családi kiránduláson vesztette életét, eddig ismeretlen okból.

Nem látszik meg a műsorvezetőn, hogy nehéz időszakon megy keresztül. Hét év után döntöttek úgy a férjével, hogy elválnak útjaik, de Vivien a fia miatt is igyekszik pozitívan gondolkodni.

Jó Magyarország oltási stratégiája – hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Mostantól a háziorvos is felírhatja ezentúl a koronavírus-betegeknek a favipiravir hatóanyagú gyógyszert.

Ütemesen és jól halad a koronavírus elleni oltás Magyarországon, a következő egy hétben is több százezren kaphatnak vakcinát.

Folytatja kampányát Jakab Péter, a Jobbik havi közel két és fél millió forintot kereső elnöke, aki miután kisemberségét bizonygatva körbeturnézta a sajtót, saját ingatlanjait kezdte el mutogatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
