
Megkezdődik a Lánchíd felújítása
A gyalogosok a felújítás 2023-as tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).


A gyalogosok a felújítás 2023-as tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A Duna Médiaszolgáltató Zrt., a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTVA képviselői képviselő remélik, trendteremtő lesz új projektjük a fiatalok számára.

Csupán két szigetet nem érint a zárlat, amit a járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt vezetnek be újra.

A showman hallásvizsgálaton járt, ahol elkeserítő eredményt kapott: úgy tűnik, az évek során jócskán romlott a hallása.

Hiába emelkedik rohamosan az új megbetegedettek száma az elmúlt napokban, a főpolgármester utcára hívja az embereket.

A házasok egy applikáció segítségével kacérkodtak el a gondolattal, hogy miként festenének ellenkező neműként. Sőt, idősebb kori éveikbe is bepillantást nyerhettek a technika segítségével.

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki három nőt - kettő az élettársa volt - prostitúcióra kényszerített fenyegetéssel és bántalmazással.

Hiába volt meg a 320 milliós pályázati forrás, a Székesdűlőn élőknek továbbra sem lesz aszfaltozott utcájuk.

A HuGo alkalmazás ugyanúgy segít a kint élő magyarok közösségépítésében, mint a kontinensre látogató honi „nyomkeresők” kíváncsiságának kielégítésében. (x)

A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
