
Berki Mazsi bejelentette: elhagyja az országot kislányával
Berki Krisztián özvegye, Mazsi zokogva jelentette be, hogy úgy döntött, elutazik kislányával, Emmával.


Berki Krisztián özvegye, Mazsi zokogva jelentette be, hogy úgy döntött, elutazik kislányával, Emmával.

A kerületen kívüli magánszínház támogatására szánt összeget a jövőben csak az I. kerületben lehet majd elkölteni. V. Naszályi Márta válságstábot hívott össze.

Akár a 35 fokot is elérheti a nappali hőmérséklet és légmozgásokra is csak mérsékelten lehet számítani. Figyeljünk oda az egészségünkre is ebben a kánikulában.

Ma az a feladata, hogy az ellentétes véleményeket közelítse egymáshoz.

A kommentelők és mémgyárosok kedvencévé vált Pikó András kerületi polgármester, mégpedig a villámcsapásszerű beismerése óta – miszerint Józsefvárosban tarthatatlan állapotok uralkodnak, és a megoldást ő nem látja. Képek, vélemények a Facebook népétől min

Legyen szó klasszikus erdélyi vonós zenéről, vagy balkáni rezesekről, moldvai csángó muzsikáról, itt mindent meg fog találni az érdeklődő.

A kőbányai Szent László-napok keretében ezúttal Budapest közepéből az ország közepéhez csábítunk benneteket – olvasható a kőbányai bringás csoport programajánlójában.

A Nevetek Zenekar idén is megszervezi a nagy sikerű szabadtéri, Park-Koló koncertsorozatát, a Kós Károly téren.

Trénerrel közös sportélmény a kutyá(i)ddal és hozzád hasonló gazdikkal, szép, rendezett, erre hangolt környezetben.

Az esetről az egyik vendég videót is készített, a meglőtt férfi már a mentőautóban életét vesztette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
