
Elindult a cipősdoboz akció! Így gyűjti az ajándékokat a szeretetszolgálat - Videó!
Az országos akció keretében hátrányos helyzetű gyerekek juthatnak karácsonyi ajándékokhoz. Az akcióban hírességek is segédkeznek.

Az országos akció keretében hátrányos helyzetű gyerekek juthatnak karácsonyi ajándékokhoz. Az akcióban hírességek is segédkeznek.

Mario Sanna még a 94. születésnapját is egy kétórás edzéssel ünnepelte a dél-york-i Rotherhamben.

A lett származású férfi bringájával okozott balesetet, nekiment egy autónak, és 50 eurós, azaz nagyjából 20 ezer forintos bírságot kapott.

Az év végi leértékelések szezonja előtt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minivideókkal segíti közösségi oldalán a fogyasztókat és vállalkozásokat a tudatos döntéshozatalban, illetve a jogszerű akciók kialakításában.

Elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében, több magyar vállalatot is ellehetetlenítenek a szomszédos országban pusztán azért, mert Oroszországban is jelen vannak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági é

Egy házaspár életet adott két kisgyermeküknek, akik még a 90-es években „születtek” meg embrióként, azonban most hordták ki őket.

Ismét lövöldözés volt a szerb-magyar határnál. Több amatőr videón is jól látható, hogy automata fegyverekkel a kezükben sétáló migránsok tartják félelemben Horgost.

Az emberek egy része a pokolba kívánja a csikorgó teleket és a havat, míg mások évek óta várnak már rá.

Két év felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz az ügyészség a stutthofi náci haláltábor egykori titkárnője ellen.

A népszerű műsorvezető dús idomaival hívta fel magára a figyelmet és ezúttal kicsit sem szégyenlősködött a habok között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
