A Bécsi úti Műintézetben a történetek is járnak a tárgyakhoz! – Ezt nézd meg videón!

A Bécsi út 180/A sárga épületén nem mindennapi feliratot olvashatunk: Tárgyak és történetek. Igen, Ószeres Frici Műintézetében nem csak felbecsülhetetlen kincsekre, csábító régiségekre találunk, itt mindennek története van, amelyet garantáltan megkapunk ezeknek a tárgyaknak a szerelmesétől.

Aki járt már itt, tudja: 

Ószeres Fricinél, a Bécsi úti Műintézetben tárgyak és történetek várnak minket. A történetekről maga a mesélő, Ószeres Frici (alias Frigyesi József ) gondoskodik. Legutóbb Szűcs Nellivel, a Nemzeti Színház színművészével látogattunk el hozzá, mert ő is, én is kerestünk valamit. Vagy egyszerűen csak jó ott lenni, és hallgatni Fricit? Természetesen nem mentünk üres kézzel, és naná, hogy nem is jöttünk el üres kézzel. Mi házi sütit vittünk, amit herendi desszertesből, ezüstvillával nassoltunk el, amíg Frici mesélt. Hihetetlen sztorikkal és számunkra kedves tárgyakkal tértünk haza.

Hiába, a Műintézetben mindenki beleszeret valamibe, ahányszor csak belép – és ha szerencséje van, el is viheti. Mert van, amit Frici semmi pénzért nem ad. A történetét azonban minden esetben megkaphatjuk – ingyen.

Szűcs Nelli ezúttal az egykori nemzetis kolléga tárgyai közül kapott ajándékot.

„Egy nagyon érdekes dolgot találtam. A Nemzeti Színház egykori színészének, Győrffy Györgynek (1920–1984) a személyes tárgyait. Egy fiatalkori fotóját, egy édes kis parfümösüveget és a monogramos öngyújtóját. Ezt Nellinek adom, mert nála jobb helyen nem lehet” – mondta Ószeres Frici, aki még tetézte a nagy színészlelkek találkozását.

„Agárdi Gábor, az örmény származású, kiváló színészóriásunk ikonfestéssel is foglalkozott. Amikor Győrffy György felesége, aki 45 évig volt a Nemzeti Színház dramaturgja, megkapta a Jászai-díjat, akkor Agárdi készített egy sárkányölő Szent Györgyöt kettejüknek ajándékba. Ez egy csoda, Agárdinak a piacon nem létező jelzett ikonja. Agárdiról még azt lehet tudni, hogy neki a Vatikánban is vannak jelzett ikonjai” – tudtuk meg Fricitől, miközben Agárdi képzőművész tehetségével is szembesültunk.

Azzal kapcsolatban, hogy a Bécsi úti Műintézetben minden tárgynak története is van, Frici a következőt vallja.

„Azt gondolom, hogy a dolgokról, amit tudunk, azt nem véletlenül tudjuk. Ha odaadunk valakinek egy tárgyat, és nem adjuk mellé a történetet, akkor azzal meglopjuk a jövőt. Szerintem nagyon fontos, hogy ezt ne tegyük, és átadjuk a történetet. Aztán, ha valakit ez nem érdekel, az szíve joga, de átadni muszáj. Ez jár hozzá: együtt van a tárgy és az ő története.” Ószeres Frici fontosnak tartja hozzátenni, hogy ezek nem értéknövelő tényezők.

„Nem arról van szó, hogy figyeljél, ez Kossuth Lajosé volt, és akkor fizessél 27-szer annyit, nem. Egyszerűen a tény, hogy Kossuthé volt, és kész. Nem értéknövelés a cél, csak hogy menjen a sztori tovább.” A Műintézetben járva egyértelművé válik, amit a házigazda is hangsúlyoz: annak idején nem készült semmi fölöslegesen.

„Az a legnagyobb különbség a mai ipar, vagy a mai termelés, vagy a mai dísztárgy és a régiek között, hogy ma vannak – ne nevezzük őket giccsnek – teljesen felesleges tárgyak. Régen nem voltak felesleges tárgyak, a mesterember azt készítette, amiről azt gondolta, és a vásárló is azt gondolta, hogy azt használni fogják. Tehát régen egy vázát azért vettek, mert belekerült egy virág.”

Nellit és Fricit is arra kértem, hogy nevezzenek meg egy tárgyat, ami a találkozásunkkor, „itt és most” éppen akkor megszólította őket.

„Ahogy jöttem ide Fricihez, szinte biztos voltam benne, hogy fogok találni egy Mária-szobrot, mert most éppen azt keresek. Építkezünk, és a kerítésben hagyunk ki egy pici részt, ahová megvilágítva szeretnénk odatenni egy Mária-szobrot a kisdeddel. Valahogy éreztem, hogy Fricinél ilyet találhatok. És mi volt az első, ahogy bejöttem? Itt volt!” – mutatta Nelli a csodaszép darabot, ami azóta már az ő otthonában van. 

Kíváncsiak voltunk Fricire is, neki aznap mi volt a szívéhez közelálló tárgy?

„Nyilván nagyon nehéz választani 1000 tárgy közül, de én az óbudaiságot rettentő fontosnak tartom. Ez a kép Várdeák Ferenc munkája, aki szerintem az első számú óbudai festőművész. Óbuda közelében, a mai Árpád-híd helyén lévő Duna-part a rakparttal, hajókkal. Ez egy nagyon kedves kép nekem. Magát Várdeákot is imádom, minden rajzvonalát, karcolatát, mindenét nagyon szeretem. Nekem nagyon fontos Óbuda, nagyon fontos Várdeák, és ez egy Óbudát ábrázoló Várdeák Ferenc-festmény, úgyhogy magától értetődik, hogy ha egy tárgyat kell most választanom, akkor nálam az az óbudai kötődésű.”

És hogy mi a Várdeák-festményhez járó történet? Aki kíváncsi rá, látogassa meg a Bécsi úti Műintézetet és kérdezze meg maga annak gazdáját! Garantáltan páratlan élményben lesz része.