
„Az öngyújtó tele volt gázzal és kirobbant” – Tűz lobbant Somhegyi Krisztiánék otthonában!
A műugró klasszis és ikertestvére elképesztő dolgot tett.
Komoly megpróbáltatáson megy keresztül Csuti és felesége.
Kulcsár Edina és férje már tavaly novemberben elárulta, keményen dolgoznak azon, hogy megmentsék a házasságukat.
„Iszonyat nagy munka egyben tartani egy házasságot. Harmincon túl férfiként nem könnyű befogadnom azt, hogy néhány dolog, ami egész életemben jelen volt, esetleg nem jó, változtatni kellene rajta” – mondta akkor Csuti.
A vállalkozó most az Instagram-oldalán írt arról, hogy hol tartanak most kapcsolatuk megmentésében.
„Nem is tudom, hol kezdjem… Edina oldalán már sok mindent olvashattatok, nagyjából azt is tudjátok, hogy nem vagyunk jól, de ez az oldalunkról is tökéletesen látszik. A
bennem vívódó harcokról, érzésekről nem szeretnék és nem is tudok beszélni. Szeretném mindenben támogatni a feleségem, védeni és segíteni őt, amiben csak lehet, hogy túl legyen ezen a nehéz időszakon, próbálunk többet befelé jelen lenni, de úgy éreztem, tartozom nektek annyival, hogy valamit én is mondok az éppen aktuális helyzetről! Rengeteget tanulok belőle, felismerek és a személyiségem is pozitív irányba változik, bár soha nem akartam ennyire kemény iskolába járni. Nem tudom, mennyi van még hátra a suliból, mindenesetre igyekszem jelesre vizsgázni, nem akarok megbukni, mert szeretem a tanárom” – írta posztjához Csuti.
A műugró klasszis és ikertestvére elképesztő dolgot tett.
A szépségkirálynő nem hagyta szó nélkül Timi babafotóit.
Katalin nem csak a brit királyi uralkodócsalád tagjaként kell, hogy helyt álljon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.