
Borzalmas, kigyulladt egy lakás a Nógrád megyei Palotáson
A fürdőszobában gyulladt ki a tűz, ahova a héhalmi önkéntes és a pásztói hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik később a helyiségben egy elhunyt embert találtak.


A fürdőszobában gyulladt ki a tűz, ahova a héhalmi önkéntes és a pásztói hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik később a helyiségben egy elhunyt embert találtak.

A kormány hisz abban, hogy a gyermeknevelés és a hivatás összeegyeztethető, ezért 2010 óta családközpontú lépésekkel támogatja az édesanyákat és a családokat – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kinek a hibájából, de csúnyán egymásnak ütközött két személygépkocsi Budapesten a XI. kerületi Budafoki út kereszteződésében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság anyák napja alkalmából egy igazán aranyos videóval készült. A kisfilmben olyan anyákat és gyermeküket szólaltatták meg, akik mindketten a rendőrség kötelékében dolgoznak.

Az esetről a kanadai futballklub edzője számolt be nevetve. A játékosok és ő két irányba futottak, amikor a hatalmas lény egyszer csak megjelent a pályán edzés közben.

Egy igazi magyar főfogás mellől sosem hiányozhat a savanyúság, és bár a tárolóedényét egyre többen újrahasznosítják, a megmaradt lé rendre a lefolyóban landol – pedig még akár takaríthatnánk is vele.

Az édesanya 31 hetes terhesen került be a kórházba, ahol a folyamatosan súlyosbodó állapota miatt császármetszéssel szülte meg harmadik babáját. Az apuka magára maradt a három gyerekkel.
Olympia Dukakis 89 éves korában hunyt el. Az Acélmagnóliák és a Holdkórosok sztárjának már hónapok óta egyre jobban romlott az egészsége.

Újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen - mondta Fülöp Attila Szociális ügyekért felelős államtitkár.

A Mars más éghajlattal rendelkezik, mint Földünk, így az égi jelenségek sem azonosak a két bolygón. A NASA marsjárójának újabb képe azonban ismét találgatásokat indított el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
