hallás„Az első eredmények felülmúlták az előzetes várakozásainkat” – génterápiával állították helyre egy siket kislány hallását Több gyerekre is kiterjesztik a kísérletet.
gyilkosságKórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj A férfi neje gyilkosságát követően még egyszer azért visszatért a helyszínre.
gyilkosság„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt A középkorú nő nem védekezett, egyből bevallotta: bűnös.
Országos MentőszolgálatBorzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben Mentőhelikopter is leszállt a helyszínen.
apukaCápatámadás: kétgyermekes apuka végtagjaiért küzdenek az orvosok Esélye sem volt a férfinak észrevenni a cápát.
Hanna„Az utolsó utáni pillanatig küzdeni fogunk!" – Rossz híreket kapott a csontrákos Hanna családja Nehéz napokat él át a csontrákos Hanna családja.
gyilkosságHalálos ágyán vallotta be szörnyű tettét az idős férfi Aznap találták meg áldozatait, amikor ő is meghalt.
tumor„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét A 62 éves férfi még enni is alig tudott a tumor miatt.