RETRO RÁDIÓ

Rossz hírt kapott VV Anett: újra meg kell műteni





Béres Anett már azt hitte, hogy csak a gyógyulásra kell koncentrálnia, de most kiderült, hogy újra a műtőasztalra kell feküdnie.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.06.
teaszeánsz

Az egykori villalakó heteket töltött kórházban, miután másnap összetört csontokkal és eszméletlen állapotban találtak rá. Augusztusban már arról számolt be, hogy egyre jobban érzi magát, miután gyógytornázni járt, gerincmerevítőt kellett hordania, és az egyik lába be volt gipszelve, így két mankó segítségével tudott csak közlekedni.

Most azonban rossz hírt kapott, amikor elment az orvoshoz.

„A csavarok, sajnos, kényelmetlenek, és kézzel is kitapinthatóak. Volt egy dudor a sarkamnál, amiről anyuval azt hittük, hogy csontkinövés, így elkezdtük masszírozni, hátha elmúlik. Persze nem múlt el, az orvos pedig később azt mondta, ne is strapáljuk magunkat, mert ez a csavar, csak olyan keskeny a lábfejem, hogy kiáll belőle. Ezért is döntöttek a hamarabbi eltávolítása mellett” – magyarázta.

Mankó még kell, de a fűzőt már nem kell hordania.

„Mindennap többször gyógytornázom, elképesztő, mennyire le tudnak épülni az izmok két hónap alatt. Most már jobban mozgok, de még sokat mankózom, és nem tudom teljesen ellátni magam, ezért továbbra is anyu gondoskodik rólam” – mondta a Blikknek.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Béres Anett (@anettberes_official) által megosztott bejegyzés

Béres Anett drámai történetéről lapunk is többször beszámolt már, és az országban talán mindenki ismeri. Az egykori valóságshow-sztár barátnőjével, Sáfrány Emesével egy ayahuascaszeánszon vett részt, amitől azt várták, hogy tisztábban látnak majd a jövőjükkel kapcsolatban. A szertartás azonban rosszul sült el. Anett olyan hallucinációkat élt át, aminek következtében öntudatlanul menekült az erdőben majdnem egy egész napon át, lezuhant egy magaslesről, és végül eszméletlen állapotban, törött sarokcsonttal és csigolyával találtak rá a siklósi erdőben.





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás