RETRO RÁDIÓ

Tüdőbetegséggel küzd Deák Bill neje





Deák Bill Gyula végre fellélegezhet, mert feleségével együtt megkapták a koronavírus elleni védőoltást. Marika számára életmentő volt a vakcina, hiszen tavaly infarktust kapott, azóta pedig egy komoly, légzési nehezítéssel járó tüdőbetegséggel küzd.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.16.
betegség

Deák Bill Gyula hetek óta várta, hogy végre megérkezzen az értesítés, mikor és hol jelenjen meg a koronavírus elleni védőoltásért.

– Túl vagyunk az oltáson, a feleségemmel együtt kaptam meg a Moderna-vakcinát. Szerencsére semmilyen mellékhatás nem volt, még csak hőemelkedésünk sem, az injekció helyét már nem is érezzük – kezdte a Borsnak a legendás zenész. – Nekem teljesen mindegy volt, melyikkel oltanak be, csak már azt szerettem volna, hogy legalább az elsőt megkapjuk. Egyelőre még nem tudjuk, hogy mikor kell mennünk a másodikért, várjuk az értesítést. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nagyjából három-négy hét múlva lesz esedékes. A feleségem állapota miatt továbbra sem merjük elhagyni az otthonunkat, bár azt mondták, az oltás után két héttel alakul ki a védettség. Mivel az asszony túl van egy infarktuson, utána pedig kapott egy COPD-t is, ami egy komoly, légzési nehezítettséggel járó tüdőbetegség, számára különösen fontos volt az oltás. Állapota nagyon ingadozó, olyan, mint az időjárás, az egyik nap jól van, a másik nap rosszabbul. Van egy nagyon modern gépünk, amit időnként muszáj használnia, hogy könnyítse a levegővételt – mondta el Deák Bill, majd hozzátette, egyre unalmasabban telnek a mindennapjai.

Deák Bill Gyula és Marika már megkapta az oltást
(Fotó: Bors)

– Nem tudunk mit csinálni, csak itthon üldögélünk, néha kártyázunk, beszélgetünk a családdal, és legtöbbször a tévét nézzük. Szeretem a spor­tokat, már jó lenne egy Fradi- vagy válogatott meccsre kimenni. Nemcsak nekem, a zenekarnak is nagyon hiányzik a színpad, a kon­certek, az emberek, és most már a bevétel is. Nekünk sem szűntek meg a számlák, fizetni kell. Reméljük, kitartunk a végsőkig, nem panaszkodom, hiszen nekünk volt lehetőségünk a Raktárkoncert által is bevételhez jutni – ismerte el az énekes. – A zenekarral egyelőre még nem merünk tervezni, annak ellenére sem, hogy vannak ígéretek, felkérések, de aláírt szerződéssel még nem rendelkezünk. Majd csak beindul újra az élet. Azt üzenem az olvasóknak, vigyázzon mindenki magára, és oltassák be magukat, mert ez az egyetlen lehetőségünk, hogy megvédjük az egészségünket. Mindenkinek egy élete van, vigyázzunk egymásra.





Ezeket olvastad már?
Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás