RETRO RÁDIÓ

A halál torkából tért vissza a magyar énekes, mindent újra kellett tanulnia





Újra tanult járni, beszélni és énekelni Tóth Attila. A Pokolgép zenekar frontemberének stroke-ja után mindent elölről kellett kezdeni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.13.
visszatérés

Tóth Attila újratanult mindent a stroke-ja után! A Pokolgép zenekar frontemberének mindent elölről kellett kezdeni: járni, beszélni és énekelni. Az énekes bevallotta: illegális teljesítményfokozókhoz nyúlt, ez okozhatta a bajt. Az első hetekben a legsötétebb gondolatok is megfordultak a fejében, el akarta dobni az életét, de most - két évvel később - mintha újjászületett volna - számolt be róla a Tények.

Fotó: Tóth Attila / TV2

Attila már újra fellépésekre jár, sőt az edzőterembe is visszatért. Tavaly szeptemberben még olyan gyenge volt a stroke-ja után, hogy még öt kilót sem tudott felemelni. Ez mára szerencsére megváltozott, s teljes értékű életet élhet.





Ezeket olvastad már?
Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás