RETRO RÁDIÓ

Tízmilliókat bukott Tommyboy, néhány óra leforgása alatt fosztották ki az üzleteit





Egyik napról a másikra veszítette el fő bevételi forrásait Könyves Tamás és családja. Az ország hat pontján egyszerre törtek be vendéglátó egységeikbe, ahonnan szinte minden mozdíthatót elloptak, a készpénztől a berendezésekig. Az egykori valóvilágos azt mondja, a kamerák utolsó felvételein úgy látta, „külföldi bevándorlóknak” tűnő alakok szállták meg gyrosozóit, akik szerinte a helyszíneket bérbe adó, közvetí­tő cég emberei voltak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.02.
hihetetlen történet

Már 18 éve annak, hogy a ValóVilág harmadik évadában megismerte az ország az akkor chippendale-tánccal foglalkozó, tökéletesre gyúrt testű sármőrt, Tommyboyt. Miután kikopott a bulvárlapok hasábjairól, saját vállalkozásba kezdett, és az elmúlt években csendesen vendéglátós-birodalmat épített a családjával: az ország több pontján üzemeltetett főleg elvitelre és házhoz szállításra szakosodott vendéglátó egységeket. Az üzleteket párjával, Bettivel vezették, miközben békességben nevelték kétéves közös kislányukat, Tamarát. A múlt idő nem véletlen, hiszen Tamás és családja néhány óra leforgása alatt szinte mindent elveszített.

Tommyboy-t és családját sokkolta az eset Fotó: Bors

Sosem felejtem el május 27-ét. Azon a csütörtöki napon sorban kaptam a telefonokat, hogy betörtek az általunk üzemeltetett helyekre. Mintha megszálltak volna minket. A dolgozóinkat elzavarták, a készpénzt és az értékes berendezéseket, árukészletet elvitték. Az utolsó felvételeken az látszik, ahogy külföldi bevándorlónak látszó férfiak szaggatják le a kamerákat a helyükről. Összesen 15-20 millió forint értékben károsítottak meg bennünket, a kéthavi elmaradt forgalom pedig szintén milliókban mérhető” – panaszolta a Bors­nak Tommyboy.

A felvételen kivehető, hogy külföldi származású emberek nyomták fel a helyet Fotó: Bors

Tamásék először nem tudták mire vélni a történteket, de már azt sejti, hogy a helyszíneket bérbe adó közvetítő cég emberei törhettek be az ország több pontján, hipermarketeknél üzemeltetett egységeikbe. A házaspár szerint belépni sem lett volna joguk, hisz a bérleti díjakat és a rezsit mindig rendezték. Azt pedig végképp felháborítónak tartják, hogy elvették az általuk vásárolt berendezéseket, árukészletet, sőt a saját cégük nevén regisztrált pénztárgépeket is.

A valóságshow-hős és családja már akkor feljelentést tett a veszprémi, a baranyai és a tolnai rendőrségeken, de a nyomozás eredményeiről hivatalosan még nem adhatnak tájékoztatást.

Jól halad a nyomozás, de még nem fogták el az elkövetőket Fotó: Bors

„Kislányunkkal az autóban jártuk az ország kapitányságait, ugyanis a hat helyszín három különböző megyéhez tartozik területileg. A lehető legalaposabban körülírtuk a rendőröknek a történteket, és mindenben a segítségükre vagyunk. A nyomozás nagyon jól halad, de még nem adhatunk ki információt róla az olvasóknak, mert azzal hátráltathatnánk a vizsgálat egyes szakaszait” – nyilatkozta.

Könyves Tamás elmondta: vendéglátó egységeik többsége jelenleg is zárva tart, többé be sem tudnak jutni, csupán egy korábban Pécsett élelmiszerraktárként üzemelő helyiséget tudtak újranyitni, amiből szerencsére a nehéz időszak ellenére az egyik legkeresettebb elviteles és házhoz szállító hely lett.

Tönkre zúztak mindent Fotó: Bors

A legrosszabb az egészben a tehetetlenség érzése, hogy nincs mit tenni, meg kell várnunk a hatóságok lépéseit, és addig is szinte teljesen bevétel nélkül maradtunk. A dolgozóink szétszéledtek, mert félnek, hogy mi lesz, ha újra visszajönnek ezek az emberek. Nem tagadom, mi is tartunk tőlük. Ötletem sincs, hogy miért szálltak ránk, de megvédjük magunkat. Az egységeinket azóta jobban figyeljük és védelmezzük, sőt úgy látom, a rendőrök is többször kanyarodnak feléjük – tette hozzá Tommyboy, aki elszánt annak érdekében, hogy minden lehetséges legális módon felvegye a harcot az elkövetőkkel. A Bors kereste az ügyben a rendőrség kommunikációs osztályát is, de cikkünk megjelenéséig nem kap­tunk választ tőlük.





Ezeket olvastad már?
„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás