RETRO RÁDIÓ

„Tartozom nektek annyival, hogy valamit én is mondok” – Kulcsár Edina férje a házassági válságukról





Komoly megpróbáltatáson megy keresztül Csuti és felesége.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.10.
vallomás

Kulcsár Edina és férje már tavaly novemberben elárulta, keményen dolgoznak azon, hogy megmentsék a házasságukat.

Iszonyat nagy munka egyben tartani egy házasságot. Harmincon túl férfiként nem könnyű befogadnom azt, hogy néhány dolog, ami egész életemben jelen volt, esetleg nem jó, változtatni kellene rajta” – mondta akkor Csuti.

Úgy tűnik, még nincsenek túl a válságon

A vállalkozó most az Instagram-oldalán írt arról, hogy hol tartanak most kapcsolatuk megmentésében.

„Nem is tudom, hol kezdjem… Edina oldalán már sok mindent olvashattatok, nagyjából azt is tudjátok, hogy nem vagyunk jól, de ez az oldalunkról is tökéletesen látszik. A

bennem vívódó harcokról, érzésekről nem szeretnék és nem is tudok beszélni. Szeretném mindenben támogatni a feleségem, védeni és segíteni őt, amiben csak lehet, hogy túl legyen ezen a nehéz időszakon, próbálunk többet befelé jelen lenni, de úgy éreztem, tartozom nektek annyival, hogy valamit én is mondok az éppen aktuális helyzetről! Rengeteget tanulok belőle, felismerek és a személyiségem is pozitív irányba változik, bár soha nem akartam ennyire kemény iskolába járni. Nem tudom, mennyi van még hátra a suliból, mindenesetre igyekszem jelesre vizsgázni, nem akarok megbukni, mert szeretem a tanárom” – írta posztjához Csuti.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás