RETRO RÁDIÓ

Szörnyű tragédia, elhunyt L.L. Junior anyósa, aki koronavírusos lett





A kórházban fekvő színésznőtől el sem tudott búcsúzni a családja.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.11.
gyász

Egerszegi Judit cukorbeteg volt, emiatt került kórházba, de később kiderült, hogy elkapta a rettegett vírust, amibe belehalt.

Mindössze öt hét alatt végzett az életvidám, erős asszonnyal a koronavírus, L.L. Junior családja szóhoz sem jut a fájdalomtól. Körtvélyessy Zsolt felesége, A színésznő 67 éves korában kedden hunyta le örökre a szemét, még elbúcsúzni sem tudott a szeretteitől, a férjétől, akivel 45 éven át éltek boldog házasságban, a lányától, Körtvélyessy Kingától és vejétől, L.L. Juniortól, akik szeptember 17-én egy kislányunokával ajándékozták meg.

Egerszegi Judit színésznő volt, Szolnokon, Békéscsabán és Miskolcon volt társulati tag, ké­sőbb a Kényszerleszámolás című monodrámájával járta az országot. Szerepelt több Jancsó Miklós-filmben, de a karrierjét később feladta, hogy támogassa az országosan is népszerű férjét, illetve egyengesse a család életét.

Mindennél jobban szeretett volna nagymama lenni„mondta a Borsnak elcsukló hangon Körtvélyessy Zsolt a telefonba. „Az élet sajnos olyan kegyetlen volt hozzá, hogy mindössze kétszer ölelhette magához a kis Lilit. A koronavírus miatt nem tudtunk többet találkozni a lányomékkal, aztán jött a betegség is” – emlékezett vissza a részletekre a színész.

Negyvenöt évig élt együtt boldog házasságban Körtvélyessy Zsolt és Egerszegi Judit

Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Kecskeméti Nemzeti Színház örökös tagja jelenleg L.L. Junioréknál van, a fiatalok magukhoz költöztették, hogy ne maradjon egyedül a lakásban.

„Mi Judittal nagyon szoros kapcsolatban voltunk, 45 éve éltünk nagyon jó házasságban” – folytatta a színész. „Szolnokon ismerkedtünk meg, és az első találkozásunk után többé el sem váltunk egymástól. Judit nagybetűs ember volt, nagyon tehetséges színész, önfeláldozó feleség és anya. Ő volt a mindenem” – törtek elő az érzelmek Körtvélyessyből. „Az anyám, a kritikusom, a barátom, a szerelmem. Most a lányoméknál vagyok, a kis Lilike a vigaszom, nem tudom még elképzelni, mi lesz velem a jövőben... hogy lesz minden. Judit nagyszerűen írt, tudja?” – váltott vá­ratlanul témát a gyászoló férj.

„Egy kézirat van is a fiókban, az emlékeit, tapasztalatait írta meg. Azt hiszem, azt ki fogom adni majd könyv formájában, az emlékére. „

L.L. Junior is gyászol, ő viszont szeretne most egy kicsit a háttérbe húzódni, de fontosnak tartja, hogy az emberek tudják: egy csodálatos ember ment el közülünk.

Kinga az édesanyját, Junior az anyósát vesztette el
Fotó: Metropol

Az anyósom a világ legjobb embere volt” – mondta a zenész. „Kedves, empatikus és nagyon tehetséges. Fantasztikusan játszott és írt, és úgy tudott mesélni, mint senki. Minden sztorija felért egy mozifilmmel, olyan színesen tudta cifrázni a történeteket, ha lement a boltba és arról mesélt, azt is tátott szájjal hallgatta mindenki. A cinkosom volt. Ha Kingával valamin összekaptunk, ő sokszor állt ki mellettem, mert tudta, hogy mennyire szeretem a lányát.





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás