RETRO RÁDIÓ

Szörnyű hír érkezett: elhunyt Benkő Samu





Életének 94. évében kedden Budapesten elhunyt Benkő Samu Széchenyi-díjas művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egykori elnöke, a Bolyai-kutatás kiemelkedő alakja - közölte szerdán az EME.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.22.
búcsú

Benkő Samu a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének kutatója, a Korunk folyóirat szerkesztője volt. A 18-19. századi erdélyi magyar művelődéstörténet kutatójaként, Kemény Zsigmond Naplójának közreadásával, a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának szerkesztésével fontos közművelődési feladatokat látott el. Szintén jelentős szerepe volt Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozásában.

Benkő Samu a kommunista rendszer romániai bukása után jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar tudományos akadémia szerepét betöltő Erdélyi Múzeum-Egyesület újraszervezésében és újraindításában, melynek először alelnöke, majd 1994 és 2002 között, két cikluson át, elnöke volt.

Életművét meghatározta a szülőföld iránti hűség: szociográfiai munkái, jeles személyekkel készített interjúi, szerkesztett kötetei, elméleti és gyakorlati tevékenysége szűkebb pátriája, Erdély iránti föltétlen ragaszkodását fejezték ki, és mutatnak irányt a ma embere számára is” - méltatta az EME.

Szakmai tevékenységét, munkásságát számos rangos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták Romániában és Magyarországon is. Megkapta többek között a Román Írószövetség Díját, a Nicolae Balcescu-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Nagy Imre-emlékplakettet, a Déry Tibor-jutalmat, a Széchenyi-díjat, a Kemény Zsigmond-díjat, a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét, a Bethlen Gábor-díjat és az Arany János-életműdíjat.

Munkásságával, szakmai presztízsével jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Életműve az erdélyi és egyetemes magyar tudományosság maradandó értéke” - méltatták munkásságát az Arany János-díj átadásakor. Ezt a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkájáért kapta.

Benkő Samut Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra - közölte az MTI-vel a Magyar Művészeti Akadémia, amely saját halottjának tekinti a tudóst.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás