RETRO RÁDIÓ

Szívbemarkoló, ezért halt meg a népszerű színész





Robert Fyfe nem bírta tovább a gyászt, felesége után pár héttel ő is meghalt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.23.
fájdalom

A 90 éves skót színész felesége elvesztése után teljesen összetört, nem bírta feldolgozni hitvese hiányát, a temetés után pár héten belül Robert Fyfe is örök álomba merült.

Robert legismertebb filmjei a Bábel, a Felhőatlasz és a A bor nem válik vízzé sorozatban is játszott, ő volt Howard Sibshaw.

1985-ben csatlakozott a BBC sikersorozatához, amelyben egészen a 2010-es befejező részig játszott. Kezdetben csak egy kis szerepe lett volna, ám a nézők annyira megkedvelték a karakterét, hogy központi szereplő lett végül.

A Fyfe menedzsere, Maxine Hoffman szerint a skót színész „a legcsodálatosabb ügyfél, akit csak kívánhat”. „Igazán tehetséges és sokoldalú színész volt, és mindenki szerette, akivel együtt dolgozott” – tette hozzá.

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás